„Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki azt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar” – mondotta Orbán Viktor. 1998-ban. Az akkor még magánbirodalmi Simicska Magyar Nemzetének.
Az ország – magát örökös miniszterelnöknek gondoló – urának a megnyilatkozásai húsvétkor is a békétlenkedést, a megosztást, a kirekesztést szolgálták. A párt – jóérzésű ember által nemigen olvasott– lapjában, illetve kedvenc rádióműsorában hintette az igét; elsősorban önmagát fényezte. Ha jól értettem, arról beszélt, hogy uralkodása a megváltás hazánknak, nélküle a haza már régen a „hanyatló” nyugat és az idegenszívűek (értsd: demokratikus ellenzék) által porba döntötten, romokban heverne.
Közbevetőleg kérdezem – csak igen halkan –, hogy vajon kik is bátorították 2006-ban a „hős forradalmárokat”, akik civilben futballhuligánok voltak, hogy törjenek, zúzzanak a fővárosban? Emlékszünk, vajon melyik – akkor még – ellenzéki párt vezére írta uszító írásait, az akkoriban még a szócsövének számító napilapba. Tessék csak beütni a keresőbe, hiszen tudjuk, az internet nem felejt.
Emlékszem arra is, amikor az akkori ellenzéki párt potentátjai éppen kordont bontottak a parlament előtt, illetve esténként a tömeget uszították a pöcegödörnek használt, Országház előtti téren. Persze akkor is tudtuk – hiszen már 2002-ben megüzente az akkor megbukott miniszterelnök–. hogy a haza nem lehet ellenzékben.
A napokban a kezembe került az egyik hetilap, ahol a címlapon egy szakállas fiatalember látható. Ha nem tévedek, akkor ez a kép abban az időben készülhetett, amikor – 1988-ban – a Fidesz programnyilatkozatában azt olvashattuk, hogy: „Nem hisszük, hogy bármely új szervezet kormányra kerülése önmagában lehetővé tenné emberi és polgári jogaink érvényesítését. A demokrácia letéteményese, végső biztosítéka ugyanis nem az államhatalom, hanem a demokratikus politikai kultúrájú társadalom.”
Ott ültem a sorban, az első szabad választások kampányának egyik jelölti vitáján, amikor az akkor még csillogó szemű, beretva éles agyú fiatalember egyenlő partnere volt a nála jóval idősebb vetélytársainak. Ugyan nem nyert egyéniben, de listán bejutott a parlamentbe. Így ő az egyike azon keveseknek, akik a rendszerváltás kezdete óta a politikából élnek.
Ami vagyona van a családjának, az nem származhat másból, mint a politikai tevékenységéből, gyakorlatilag – ha jól sejtem – közpénzből.
Az idők folyamán eltűnt a csillogás a szeméből. Gyorsan elsajátította a hatalomtechnikákat, rájött a hatalom édes ízére. Politikai szüzességét ő is, és pártja is elvesztette 1993-ban, a hírhedt székházbotránykor. A városi legendák szerint, a befolyt százmilliókból nem kizárólag a párt építésére jutott. Beszélik, az akkori testi-lelki jó barátja – a nevezetes G-nap óta ellensége – segített egy bonyolult pénzügyi tranzakcióval abban, hogy a család egy kőbánya tulajdonosa lehetett. Ezzel megalapozva, hogy a família saját lábon állva, elkezdje felépíteni a „birodalmát”. Persze ebbe később még sokan besegítettek – mondják, hogy talán még strómanként is –, s ma a család szinte bizonyosan a tehetősek közé tartozik.
Első miniszterelnöksége idején – persze akkor még nem is volt meg a kétharmad – a látszatra azért még ügyelt. Emlékszünk, amikor egy – a fáma szerint a miniszterelnökségi rezidencián /!/ tartott – közgyűlésen, azt mondta, „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”.
Az egykori fiatalemberből mostanra egy kivénhedt, megöregedett politikai csataló lett, aki már valószínűleg ha reggel tükörbe néz, akkor is csak önnön zsenijét látja viszont.
A hatalomért, a pénzért él, mindent arra tett fel. A tévedhetetlenség mítosza lengi körül, ezt erősíti a körülötte lebzselő ingyenélők hada. Kegyelmet nem ismer. 2007-ben állítólag ezt mondta nagykövetek előtt: „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni a riválisodat akkor nem gondolkozol, hanem megteszed.”
Megtanulta a leckét. Az elmúlt hét évben, e szerint uralkodott. Eltiport mindent és mindenkit, ha úgy érezte, veszélyben lehet a hatalma. A húsvéti nyilatkozatai egy saját világában élő, a valóságtól igencsak elszakadt politikus arcát sejtetik.Úgy tűnik, mintha eljárt volna felette az idő, elfelejtette, honnan is indult. Egy önelégült diktátor beszélhet így, egy banánköztársaságban. Mintha az egykori Kádár Jánost hallanánk, kicsit fiatalabb kiadásban. Bár, a néhai pártfőtitkár sem ment el addig talán sohasem, mint most a miniszterelnök.
A történet már régen nem az országról, hanem róla, a küldetéstudatáról, az egójáról szól. A talán sohasem volt demokrata ifjúból napjainkra egy, a világot már nem értő, maga körül lényegében személyi kultuszt kialakító, keleti despota lett. Mostanság a saját emlékművét építi, talán már meg is tervezte a Várban felállításra kerülő lovasszobrát. Tessék csak egymás mellé tenni cimborájának, a nemzet gázszerelőjének a tulajdonában levő lapok húsvéti számának címlapját. Mindenütt a nagy vezető tekint ránk – gondolom, retusálva – biztató jövőt sugárzó, magabiztos tekintettel. Erre bizony még Rákosi pajtás is csettintene egy jó nagyot.
Nem veszi észre – talán nem is akarja –, hogy az országnak elege van a békétlenkedésből, az uszításból, az örökös harcból, az ellenségeskedésből, a hazugságokból. Nem dakota közmondásokra kíváncsiak, nem a soros ellenfélre várnak. Békére, nyugalomra, biztonságra vágynak az itt élők. A magyarok többsége felháborítónak tartja, hogy hazánkban törvényesítve van a közpénzek lopása, bicskanyitogató, ahogyan az ország egyik leggazdagabb embere lett a felcsúti kebelbarátból. Nem kér az ország a saját lábon álló családból, a felcsúti kisvasútból, a stadionokból.
Egy új nemzedék jelent meg, azok, akik 1990 után születtek.
Számukra már nincsenek szent tehenek.
Most még itthon keresik a boldogulásukat, de ha arra nincs esélyük, akkor búcsút vesznek Magyarországtól. Az utcára vonuló tízezrek azt üzenik, hogy elegük van a Fidesz uralmából, nem engedik, hogy a hatalom hitbizományként kezelje az országot. Saját kezükbe akarják venni sorsuk irányítását. Számukra a miniszterelnök a múltat jelenti, megtestesíti mindazt a rosszat, gonoszat, amit a Fidesz gátlástalan uralkodása jelentett 2010 óta. A miniszterelnök ideje lejárt. Előbb-utóbb bukni fog, vele tűnik ez az egész velejéig romlott, korrupt rendszer. Van élet Orbán Viktor nélkül is.
Budácsik Lajos
