Újabb cirkusz a vizes vb környékén

Eredménytelen volt a Duna Aréna üzemeltetésére kiírt pályázat a budapesti vizes világbajnokság idejére – írja a Népszava. A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. három hétre keresett üzemeltetőt, de nem talált, ha záros határidőn belül nem oldódik meg a helyzet, nem lehet megrendezni a vb-t.

A lap megkérdezte Muszbek Mihály sportközgazdászt, aki azt mondta, öngyilkossággal ér fel egy ilyen feladat elvállalása. Bár a Közbeszerzési Értesítő szerint azért volt érvénytelen a pályázat, mert túl sokat kértek a jelentkezők, szerinte más lehet az ok.

„Azt gondolom, hogy nem volt egyetlen jelentkező sem, és ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen ilyen feladatot senki sem vállal el három hétre, ezen csak bukni lehet – mondta Muszbek a Népszavának.

A közgazdász szerint hatalmas lehet a káosz a vizes-vb megrendezése körül. „Ami biztos: üzemeltető nélkül nem tud működni egy uszoda.”

A 24.hu úgy tudja, hogy eredetileg a Budapesti Gyógyfürdők Zrt-t jelölték ki az üzemeltetési feladatok ellátására, de ők nem vállalták. Ezért bizonyos feladatokat a Bp2017 Zrt. lát el jelenleg – ők írták ki a őrzés-védés pályázatot is -, lényegében szorgalomból, mert ha nem csinálja meg senki, úgy tényleg veszélybe kerül a vb.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!