A holokauszt áldozataira emlékezik a 15. Élet Menete rendezvény

A rasszizmus ellen és a békés együttélés mellet áll ki ma az Élet Menete, amelyen több százezer zsidó származású áldozatról emlékeznek meg a résztvevők.

A holokauszt áldozataira emlékező, több ezer emberből álló menet a Cipők a Duna-parton emlékműtől indult, ahol a résztvevők köveket, mécseseket és virágokat helyeztek el. Az emlékséta a pesti alsó rakparton, majd a Lánchídon keresztül a Clark Ádám téren emlékezik az áldozatokra.

A felszólalók közt szerepel Kasai Jnofinn, Nógrádi Gergely, Oláh Gergő és a Roma Soul együttes, valamint Pataki Ági producer, Szántó T. Gábor író, Szinetár Miklós filmrendező és Szomora Tibor hegedűművész is.

A résztvevők találkozhatnak azzal a sportolóval, Hajdú Péterrel is, aki Budapestről a lengyelországi Auschwitzig nyolc nap alatt 420 kilométert futva érkezik meg Auschwitzba, ahol csatlakozik a nemzetközi Élet menetéhez – így kívánja felhívni a figyelmet, és tiltakozik a rasszizmus és az emberek megkülönböztetése ellen.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!