Nincs nyugalom az utcákon: Éjszaka ismét tüntetés volt Gulyás Mártonék elítélése miatt

Néhány száz tüntető éjszaka átmenetileg ismét elfoglalta az Oktogont, ahova a Parlamenttől az Alkotmány és a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül vonultak. Innen a Terror Háza volt az újabb célpont, amit az egyik tüntető festékesflakonnal megdobott.

Minderről úgy nyilatkozott újságírói kérdésre, hogy szándékosan vetette be a provokációt lehetőséget teremtve arra, hogy a jelen lévő rendőrök mit lépnek – de ennek az esetnek mindössze igazoltatás lett vége.

Történt mindez azután, hogy tegnap a bíróság bűnösnek mondta ki az első fokú bíróság Gulyás Mártont társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűntettében. A bíró ítélethirdetésében közölte, figyelembe véve korábbi próbára bocsátását, 300 óta közérdekű munka letöltésére ítélik.

gulyás3

Ebből 12 óra közmunkát teljesítettnek tekint. Varga Gergőt is bűnösnek találták társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűntettében. Neki 200 óra fizikai közérdekű munkát kell teljesítenie. A bíróság 12 óra közérdekű munkát teljesítettnek tekint az ő esetében is. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak szabadon távozhatnak.

Az indokolás szerint az ítéletében a bíróság hasonló tényállásra jutott, mint amit az ügyészség is felvázolt: a két férfi együttműködve valósította meg a cselekedetét, és a kamerafelvételeken látszott, hogy egy harmadik férfi is dobált velük.

A bíróság a vádhatóság álláspontjával egyezően állapította meg a történteket.

Az ítélethirdetés közben többen méltatlankodásukat fejezték ki, majd többen elhagyták a termet a hallgatóságból, beszólva a bíróknak: „Áderbérenc”, „utolsó senkik” stb..

A bíró Gulyás Márton esetében súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy garázdaság miatt már büntetve volt, továbbá a halmazatot.

Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó indítványát eltúlzónak nevezte a bíró.

Gulyás Márton a tárgyaláson elmondta: nem ismeri el büntetőjogi felelősségét és szerinte indokolatlanul korlátozták a szabadságát az elmúlt három napban. Mint mondta, egy demokráciában valóban nem számít ildomosnak amit tett, de azért tette, hogy rámutasson: nem független, hanem „pártintézmény” lett a Köztársasági Elnöki Hivatal. S ettől, a véleménye szabad kinyilvánításától a továbbiakban sem fog tartózkodni.

(kép: mno.hu, nyugat.hu)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!