Súlyos zavargások Venezuelában a lelőtt tüntető miatt

Az észak-venezuelai Carabobo szövetségi állam kormányzója, Francisco Ameliach szerdán megerősítette, hogy a múlt hétfőn az állam fővárosában, a venezuelai Valenciában tartott tüntetéseken elhunyt tüntető halálát rendőrségi lövedék okozta.

“A vizsgálat megállapította, hogy Daniel Q. halálát egy carabobói rendőr fegyveréből leadott lövés okozta, a rendőr az ügyészség utasítására áthelyezésre kerül” – írta Twitter-profilján a kormányzó. Ameliach ugyanakkor hozzátette, hogy az “illetékes szervek” által folytatott előzetes vizsgálatok megállapították, hogy ugyanezen a napon a helyi rendőrséget “tűzfegyverekkel támadták meg”.

A carabobói rendőrség kedden szintén Twitter-profilján azt írta, hogy az egyik ellenőrzőpontjára hétfő este “több mint 40 bűnöző támadt tűzfegyverekkel”, miközben a helyszínen “csak három rendőre tartózkodott” éppen.

“A 20 éves Daniel Alejandro Queliz Aracát az egyik tüntetés során agyonlőtték” – erősítette meg a venezuelai ügyészség is, mely már vizsgálja az ügyet. Az ügyészség által kiadott közlemény szerint “a férfit nyakán érte a lövés”, s habár a közeli kórházba szállították, életét már nem tudták megmenteni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!