Szaharai mikrobák támadták meg az Alpokat

Nagy mennyiségű veszélyes mikrobával hintik be az Alpokat a szaharai homokot és port szállító szelek – figyelmeztetnek osztrák és olasz kutatók.

A szakemberek szerint az Afrika legnagyobb sivatagjából érkező porrészecskék nagyobb kockázatot jelentenek, mint azt eddig gondolták, mivel valószínűleg nagy mennyiségű ártalmas gombát és baktériumot hoznak magukkal.

A kutatók eddig is tudták, hogy a Szahara felől érkező szelek magukkal hozhatják a sivatagban előforduló mikrobák egy részét, arra azonban csak most derült fény, hogy egész mikrobaközösségeket, köztük a legveszélyesebbeket is képesek átszállítani a Földközi-tengeren.

„Ha ezek megvetik itt a lábukat, az nagy veszélyekkel járhat” – mondta Tobias Weil, az észak-olaszországi San Michele all’Adige-ban működő Edmund Mach Alapítvány munkatársa, aki az Innsbrucki Egyetem szakembereivel közösen végezte a vizsgálatot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!