Börtönbe megy a fideszes Polgármester

Képünk illusztráció (kép: Internet)

2017.04.05. 14:10

Hamis végrendelettel szerezte meg egy egyedülálló férfi vagyonát, ezért két év letöltendő börtönbüntetést kapott Kolics Gábor, Heresznye polgármestere. A tavaly született első fokú ítélet most emelkedett jogerőre. A faluvezető börtönbe megy, a településen időközi választást kell kiírni. – írta meg a Népszava.

Kolics másodrendű vádlottként szerepelt egy büntetőügyben, amelyben a kaposvári ügyészség emelt vádat. Az ügy egy örökös nélkül elhunyt idős vízvári illetőségű férfi hagyatékának törvényellenes megszerzése miatt indult még 2013-ban. – Erről be is számolt a sonline.hu

A vádiratban szerepelt, hogy a polgármester közeli kapcsolatban állt a családsegítőként tevékenykedő harmadrendű vádlottal is, aki a polgármesternek leadta a drótot arról, hogy a vízvári idős ember mekkora hagyatékot hagyott, majd megbeszélték, hogy megszerzik.

A polgármester megbeszélte az elsőrendű vádlottal, hogy nyújtson be egy hamis végrendeletet.

A férfi ezt hárommillió forintért vállalta is, így a közjegyző 2014 márciusában átadta neki a közel 5 milliót érő házat, valamint 13,2 milliónyi értékpapírt.

A polgármester ezután megkaparintotta a házat, és az értékpapírokból származó 7 millió forintot. A vízvári férfi két életbiztosítását csak ezután fedezte fel a derék Fideszes polgármester, így miután azt is lenyúlta, 2 millióval ismét gazdagabb lett.

Az ügyészség polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette, csalás bűntette, valamint közokirat- és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat a trió ellen még tavaly tavasszal. A bíróság az elsőrendű vádlottat 2 év 4 hónap, a faluvezetőt pedig 2 év börtönbüntetéssel sújtotta.

A családsegítő akkor 4 év felfüggesztettel megúszta. A jogerős ítélet mindhármukat börtönbe küldte.

Heresznye az ügy miatt időközi választásokat fog tartani, Kolics Gábornak ugyanis távoznia kell hivatalából.

A Népszava alapján

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!