Lebuktatták a fideszes pénztalicskát – nyilvánosak a közpénznyelő bajos ügyei

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesz és közpénzen működtetett hazugsággyára annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy ebbéli erőlködésükben sikerült előkotorniuk a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt – írja a szocialista párt közleményében, amiben azt üzenték a Fidesznek: „fiúk, ez nagyon nem jött be”.

Az MSZP emlékeztet, hogy a Szeviép egy Fidesz-cég, ami ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz. A párt szerint a Fidesz-kormány 1998-2002 között 28 állami szerződést kötött több tízmilliárd forint értékben a Szeviéppel.

A fideszes önkormányzatok közül Lázár János városa, Hódmezővásárhely is kitömte megrendelésekkel a Szeviépet: csak csatornázásra 1 milliárd forintot, az ivóvíz-hálózat korszerűsítésére pedig 300 millió forintot fizettek nekik.

A Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Szeged korábbi fideszes gazdasági alpolgármestere, Tímár László. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarchának lett a tanácsadója – sorolta az MSZP a bizonyítékokat.

A Fidesz egy politikai kalandorral, egy felbérelt garázdával, a DK korábbi szegedi szóvivőjével próbálja besározni Botka Lászlót. Mindez egyet jelent: a Fidesz, a gazdagok pártjaként megijedt Botka Lászlótól és programjától. Megijedtek, mert az MSZP azt mondja: Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! – írták, hozzátéve: Szeviép-ügyben annyit tudunk üzenni a Fidesznek: fiúk, ez nagyon nem jött be.

Tudjuk, hogy gazdagok vagytok. Tudjuk, hogy a gazdagok pártja vagytok. De 2018 után fizetni fogtok – zárta közleményét az MSZP.

Forrás: Népszava

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!