Ferrari földi maradványaival akartak üzletelni

Az olasz hatóságok nemrégiben lecsaptak egy bűnszervezetre, mely azt tervezte, hogy kifosztja a néhai Enzo Ferrari sírhelyét.

A bűnözők terve sajtóhírek szerint az volt, hogy feltörik a Ferrari alapítójának nyughelyét a San Cataldo temetőben, és ellopják az 1988-ban, 90 évesen elhunyt Enzo Ferrari koporsóját.

A Motorsport.com beszámolója szerint a bűntényt alaposan megtervezték, két autóval és egy furgonnal hajtották volna végre azt.

Az olasz maffiaellenes bizottság segítségével azonban a hatóságok időben lefülelték a bandát, mely egyébként drog- és fegyvercsempészettel is aktívan foglalkozott.

A rajtaütésben mintegy 300 katona vett részt, és az akció során Olaszországban 34 embert tartóztattak le.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!