Előzetes letartóztatásba került a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos

Előzetes letartóztatásba került a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos – erősítette meg az erről szóló sajtóinformációkat Józan Magda, a Kúria sajtótitkárságának osztályvezetője szerda délután az MTI-nek.

A Fővárosi Ítélőtábla március 10-én kihirdetett másodfokú ítéletében kilenc év börtönre súlyosbította annak az orvosnak a szabadságvesztését, aki 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét. A volt kórházigazgatót végleg eltiltották foglalkozása gyakorlásától.

A kihirdetett ítélet nem jogerős, mert a védelem fellebbezést nyújtott be. A korábban testi sértés miatt elítélt orvost ezúttal életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondták ki bűnösnek, továbbá megállapították a magánlaksértés vétségét és azt is, hogy áldozatát kifosztotta – így nyílik lehetőség a harmadfokú eljárásra.

A tárgyalás végén az ügyész kérte, hogy az orvost helyezzék előzetes letartóztatásba, ám ezt a bíróság elutasította. Ez ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be. A Kúria az ügyészség indítványát elfogadta és kedden 30 napra elrendelte a budai orvos előzetes letartóztatását. A döntés jogerős.

Sajtóhírek szerint a rendőrök az orvost kedd este először a budaörsi házában keresték, de nem volt otthon. A családja és ügyvédje is telefonon hívta. Az orvos végül önként ment be a rendőrségre.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!