Bangóné Borbély Ildikó: „Gaskó egy köcsög!”

Gaskó István ex-szakszervezeti elnök két napja turnézik a magyar médiában a 300 ezer forintos falióra, és a többmilliós függönyeinek magyarázkodásával.

Gaskó legutóbb az ATV reggeli műsorának volt vendége.

A volt szakszervezeti vezetőt a műsorvezetők szembesítették a vádakkal, miszerint a szakszervezet pénzét, főleg saját célra használta fel, szóba került itt Argentin steak vacsora, Audi, nyaralások, miegyéb, szóval a lista elég hosszú.

Gaskó a 2010-es kormányváltást megelőzően és a Fidesz-kormány alatt is biztos pozícióban ült a LIGA szakszervezetek elnöki székében, két éve azonban leváltotta posztjáról a szakszervezet. (Egy tüntetésen, ahol még elnökként korábban megjelent a szakszervezeti tagok aprópénzzel dobálták meg – többek között kifejezve azt, hogy aprópénzért eladta a szakszervezetet és a tagok jogait.)

Bangóné Borbély Ildikó az MSZP országgyűlési képviselőjénél az ominózus reggeli műsor miatt pattant el a cérna, mint lapunknak elmondta, a „köcsög” jelzővel a nyilvánvaló visszaélések, a szakszervezeti tagokkal és a műsorvezetőkkel szemben tanúsított arrogáns és kioktató modora miatt illette.

„Akkor is leírom, ekkora köcsögöt régen láttam!”

Mint elmondta;

„a szakszervezetet kivéreztették Gaskó asszisztálásával,

Neki köszönhetően lehet akármilyen rossz helyzetben például a vasút, vagy a vasúti dolgozók bérezése, gyakorlatilag lehetetlen sztrájkot szervezni.

Hozzátette; Nincs fogalma sem arról, hogyan élnek az emberek, vagy arról, hogy mennyi pénzből élnek a szakszervezetek tagjai, ezért nem elvárható, hogy értse miért veri ki a biztosítékot egy sokszázezres falióra.

Neki az volt fontosabb, hogy Orbán Viktort milyen körülmények között fogadhatja a luxus irodájában.

Autóbérlések, számlák, luxus. Arra, hogy mi menyibe került, ki kérte, ki pályázta? Azokra viszont nem emlékszik. Nézze meg a videót, és döntse el, arrogáns, és kioktató volt-e a volt szakszervezeti elnök, vagy még személyeskedő is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!