„Nem lehet olajos padlóval fogadni Orbánt” – luxusban dőzsölt a szakszervezet a dolgozók pénzén

Kép forrása: frsz.hu

Ötvenmillió forint értékben vásárolt különféle luxuscikkeket Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) egykori elnöke, aki ezzel együtt a Liga elnökeként is funkcionált.

A bizonylatokon olyan értékes ingóságok szerepelnek, mint falióra 320 ezer forintért, függönyök közel 6 millióért, szövet 2 millióért és egyedi tárgyalóasztalok közel 7 millió forintért – tudta meg a Blikk, a birtokukba került számlák alapján. A napilap megkereste Vámos Csabát is, a Magyar Munkavállalókért Mozgalom elnökét.

Gaskó István annak idején tagadta, hogy a vasutasok pénzét olyanra költötte, amire nem kellett volna. Ezeket a tárgyakat mégis a VDSZSZ Szolidaritás tagjai által befizetett összegekből finanszírozta – kezdte el Vámos a Blikk kérdésére, majd hozzátette: „2015-ben korrupciógyanús ügyei és költekezései miatt 25 év után menesztették a VDSZSZ éléről. Mint gyakorlott szakszervezeti vezető, erősen kétlem, hogy a hatékony érdekvédelem elengedhetetlen feltétele lenne az ilyen szintű fényűzés.”

– Egy országos szintű, jól működő, megfelelő anya­giakkal és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező érdekvédelemhez ez dukál. Vasúti vezérigazgató korában a mai osztrák kancellár, Orbán Viktor és különböző miniszterek is megfordultak ott. Nem lehetett olajos padlón járni és napórával fogadni őket. A miniszteriális berendezésekhez képest így is szerény volt a bútorzat – mondta Gaskó, aki most a VDSZSZ Szövetség elnökeként visszaköveteli a vagyontárgyakat. Vámos Csaba a Blikknek úgy fogalmazott, látni szeretné, hova is kerülnek majd az ingóságok, hiszen egy szakszervezetet egyszerű módon is lehet rendezett körülmények között vezetni.

A szakszervezetek többsége pénzproblémával küzd. Kíváncsi lennék, hogy a tagságot kiváltott egyszerű dolgozók mennyit tudnak arról, hogy mire költötték a pénzüket. Az összesen 48 millió forint értékben vásárolt tárgyak összege mintegy 567 minimálbéren tengődő magyar munkavállaló havi bérét jelenti, akik bruttó fizetésük egy százalé­káért nem luxusholmit, hanem érdekképviseletet szeretnének – magyarázta Vámos.

A Blikk megkereste a Liga jelenlegi elnökét is, aki nem kívánt nyilatkozni.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!