Uram, irgalmazz! Találd ki, hogy a Fidesz kinek adott magyar állampolgárságot!

24.hu

Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes a magyar állampolgárság felvételével bizonyítja, hogy a magyar kormány keresztényként szolgálja az emberiséget és védi a keresztény Európát – mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Az államtitkár a jezsuita szerzetes előadása előtt mondott köszöntőt, amiben azt mondta: Henri Boulad olyan ország polgára lett, amelyik vallja, hogy meg kell védenie önmagát és Európát az illegális bevándorlástól, ugyanakkor kötelességének érzi, hogy segítsen a valóban rászorulóknak.

Henri Boulad az előadásában úgy fogalmazott: miközben Európában egyre erősebb az iszlám jelenlét, a keresztény–iszlám párbeszéd 50 éve egyetlen lépést sem tett előre. Ehhez ugyanis elengedhetetlen az igazság kimondása, de a keresztény–iszlám párbeszéd hazudozásra épül, így az alapjai inognak – mondta. 444/MTI

Azért egy pár esetet fel tudnák sorolni a miheztartás végett, amikor a kormány nem éppen volt túl keresztényi és szemen köpte a 10 parancsolatot.

I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Jól látható, hogy a fideszesek Istenként tekintenek Orbánra és a teljes gépezet őt szolgálja.

II. Isten nevét hiába ne vedd!

Már maga az vérlázító, hogy a KDNP keresztényinek meri magát nevezni, és Isten nevét a szájára meri venni bármilyen összefüggésben.

III. Az Úr napját szenteld meg!

A fideszes gépezet vasárnap sem áll le. Talán ha lenne egy nap a héten, mondjuk vasárnap, amikor nem lopnak, akkor talán jutna egy kis pénz az egészségügy rendbetételére is.

IV. Atyádat és anyádat tiszteld!

Farkas Flórinak biztos elfelejtettek erről szólni. Köztudott tény, hogy Farkas Flórián, milliárdokkal nem tud elszámolni a roma programokból, nagy ívben szarik a családjára. Édesapja és testvére konkrétan nyomorognak.

V. Ne ölj!

A magyar egészségügy állapotait szerintem nem kell bemutatnunk. Az emberek rettegnek attól, hogy komolyabb betegségük lesz, és többé nem jönnek ki élve az egészségügy karjaiból. Ez kimeríti a közvetett gyilkosság fogalmát.

VI. Ne paráználkodj!

Matolcsy György állami pénzen tartja ki a barátnőjét. Deutsch Tamás már Isten tudja, hányadik feleségét fogyasztja. Legutóbb pedig egy KDNP-s alpolgármester mondott le, mert kiderült, hogy egy 16 éves lánnyal folytatott viszonyt. Azt még egyelőre nyomozzák, hogy hány évesen kezdődött ez a viszony.

VII. Ne lopj!

Na jó, erre tényleg nem merünk már írni semmit. 🙂 🙂 🙂 🙂 Hiszen főállásban ezt csinálják…

VII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

TV2, 888, LOKÁL, Magyar Idők, Magyar Hírlap, ECHO Tv, állami csatornák mind ezt a célt szolgálják.

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!

Hát erről azért elfelejtettek szólni pár fideszes elvtársnak. 😀 😀

X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Földek lenyúlása, Nemzeti dohánybolt, Magánnyugdíjpénztár és itt is hosszas a sor, hogy mit loptak el a fideszesek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!