Napi teológiai morzsák pedagógiai kulcscsomóval

Olvasom, hogy egy derék plébános a hittanórán hozzávágta a kulcscsomóját az egyik kisdiákhoz, akit azóta kórházban ápolnak, szédül, hányingere van, s nem tudja a szemét kinyitni.

A kisfiú azt mondta, hogy soha többet nem akar hittanra járni. Nem értem, pedig ott tanulhat erkölcsöt, magaviseletet, értékrendet.

A probléma egyébként az lehetett, hogy a plébános úgy vélhette, miszerint a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” mondás a Bibliában található, ám ha olvasta volna a fenti művet, megtapasztalhatta volna, hogy ilyen mondás nincs benne.

Szóval a plébános Jézusnak tulajdonította ezt a mondást, ám mivel éppen kő nem volt nála, s a vállról indítható rakétáját is az oltáron felejtette, csak a nála lévő kulcscsomót hajíthatta a tanuló fejéhez, remélvén, hogy az majd kenyeret, azaz az uzsonnáját dobja vissza.

Azt is olvasom, hogy Németh Szilárd az Ördögöt ismerte fel Soros Györgyben. „Ez a Soros nevű ördög nem a falra van festve, hanem itt él velünk a hétköznapokban” – mondotta Németh Szilárd, s lássuk be, ez megnyugtató.

Nem árt tudni ugyanis, hogy az a földi halandó, aki meglátja és nevén nevezi az Ördögöt, maga is az Ördög fogságába került, s az ilyeneket gondos fizikai megmunkálást követően máglyán égették el, köszönhetően az inkvizíció áldásos fellépésének.

A kérdés csupán annyi, hogy melyik fővárosi téren lesz látható a máglyarakás tetején Németh Szilárd? A magam nevében jelezném előre, hogy szemben a középkori gyakorlattal, nem ragaszkodom Németh Szilárd lemeztelenítéséhez.

Bízzunk abban, hogy a mai Hittani Kongregáció szerint is van jó ízlés a világon!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!