A DK újabb politikusa hagyta ott Gyurcsányékat

(kép: Internet)

Újabb fiatal politikus hagyta ott Gyurcsány Ferenc pártját a DK-t. Veres Dávid a DK Bp., 1. kerületi önkormányzati képviselője a Facebookon jelentette be, hogy „technikai okokból” lépett ki, ez a technikai ok információink szerint a Gyurcsány párton belül egy ideje már feszülő generációs-hatalmi ellentét lehet.

A pártból való kilépése után Veres az önkormányzati munkát várhatóan függetlenként folytatja tovább.

Technikai okokból kiléptem a Demokratikus Koalícióból. 

Nyilvános levelet nem írok, hiszen nem okítani, taktikázni szeretnék, vagy magamat bebiztosítani, hanem csak amit eddig, megtenni, amit helyesnek vélek. Most ez az.
Nehéz döntés volt, de helyesnek vélem.

Én azt tanultam meg, eddigi rövid életem alatt, hogy nem csak jó célért, hanem jó módon is kell küzdeni. Különben az ügy elbukik .”

Veres Dávid a budavári önkormányzat fideszes visszaéléseinek feltárásában aktív szerepet töltött be, kilépésével képviselet nélkül marad a DK az I. kerületben.

Ex-párttársa Szarvas Koppány Bendegúz, a párt ifjúsági szervezetének korábbi elnöke is otthagyta a pártot – szintén technikai okokra hivatkozva. Facebook-üzenőfalára Ő ezt írta ki a kilépéssel kapcsolatban:

„A mai nap benyújtottam kilépési nyilatkozatomat a DK-ból.

Korrekt embernek tartom magam, nem szarok az ex-fészkembe, csak magamat hitelteleníteném vele. Inkább leszögezem: nem személyes és nem ideológiai vagy értékrendi okból léptem ki, inkább…technikai jellegű miatt. Nehéz döntés volt, kicsit olyan, mint egy kapcsolatból kilépni, ami már nem működik, de azért érzések még vannak. Hálával gondolok vissza az itt töltött öt évre, rengeteget tanultam, gyarapodtam, anyagit kivéve szinte mindenhol.

Láttam számos sértett kilépőt, legalább megmutathatom, hogy lehet ezt normálisan is.

Ezt is leginkább azért írom, hogy jelezzem: mostantól nem a DK mondja, amit mondok, csak én magam. Nehogy miattam kelljen magyarázkodnia a DK-nak, habár az öt év alatt ez tudtommal egyszer sem fordult elő.
Szeretettel gondolok vissza a bennmaradó tagokra, eleve nem szoktam személyes sértettségeket ápolni. Aki ezt viszonozza, annak örülök, aki nem- hát, ez van.
Köszönöm a támogatást mindenkinek, szép volt.”

A DK elnökségéből tavaly év végén lépett ki Kerék-Bárczy Szabolcs is, aki a párt elnökségi tagja volt, szintén technikai okokra hivatkozva – igaz ő előtte élésen bírálta a pártot, szerinte ugyanis megbukott a DK stratégiája, hogy úgy váljon vezető kormányváltó erővé, hogy először a baloldalon veszi át az elsőséget, majd ezt követően nyit középre a majdani választási győzelem reményében és érdekében.

Szerinte pártja szétforgácsolta az energiáját, és már egyre több tagjukban merül fel: egy sor kérdés, amellyel stratégiai és szervezeti szinten foglalkoznak, korántsem a 2018-as győzelmet szolgálja, hanem azt, hogy egy-két tucatnyi vezetőjük képviselői helyhez jusson. Megjegyezte azt is: a mai helyzetben pusztán néhány tucat személy politikai pozíciójának biztosítása pénzpocsékolás, sőt erkölcsi visszaélés a közjavakkal. – írta a Demokrata az MTI-re hivatkozva.

Az érintettek hallgatnak, a kilépés okairól többet sem ők, sem a pártban maradtak nem mondanak, annyit azonban tudni, hogy a DK erősebb budapesti támogatottsága ellenére szervezetileg ugyancsak instabillá vált, információink szerint ugyanis a fővárosi szervezetek napi szinten szembesülnek kilépőkkel, és várható is újabb „technikai ok”.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!