Betámadta a kormány a sérült emberek felépülését – az MSZP tiltakozik

A kormány érzéketlensége és elképesztő szakmai dilettantizmusa miatt a Pető Intézetet elhagyja több olyan konduktor, akik beteg és baleset után felépülő emberekkel foglalkoztak.

Ők koponyasérült, gerincsérült, agyvérzéses, baleset után épülő, Parkinson-kóros, sclerosis multiplexes felnőttekkel foglalkoztak az intézetben. A felnőtt ambulancián a Petőt felügyelő Kancellária adatai szerint 100-120 embert látnak el.

A felmondásuk oka az Index értesülései szerint az, hogy nem akarták aláírni a szerződésük módosításáról szóló papírt, mert így a jelenleginél rosszabb feltételek mellett kellett volna dolgozniuk. Az új papíron már más lenne a megnevezésük, nem konduktor, hanem szakmai szolgáltató, szabadságukat 46-ról 21 napra csökkentenék, és a kötelezően bent töltött óraszámukat 22 óráról 40 órára növelnék.

pető

A történtek miatt Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke közleményben tiltakozik a Fidesz által kitalált kancellária-rendszer csődje ellen, mivel – véleménye szerint – : a kizárólag pártszempontokat érvényesítő kancellárok látványosan tesznek arra, hogy fel tudnak-e épülni a Pető Intézet betegei.

A betegeket gyógyító konduktorok fizetésére nincs pénz, miközben Magyarországon az elmúlt hat évben több mint 400 milliárd forintot öltek csak látványsportokba, és további tízmilliárdokat vittek haza a fideszes oligarchák és politikusok.

Ráadásul a kancellár különösen fontosnak tartotta megalázni ezeket az embereket azzal, hogy az oktatói státuszukat elvette és a munkakörülményeiket jelentősen rontotta volna. Mivel semmilyen értelmes magyarázat nincs a lépésekre, az sem lehetetlen, hogy valamelyik fideszes haver kinézte az ingatlant, és most a kormány asszisztál a Pető Intézet tönkretételéhez.

Kunhalmi pártja nevében követeli, hogy a kormány rendezze a Pető Intézet finanszírozását és tegye világossá, milyen jövőt szán a nagy múltú intézménynek. A kancellár pedig kérjen elnézést azoktól a szakemberektől, akik százaknak segítettek és segítenének abban, hogy mozogni, járni tudjanak, teljes életet élhessenek!

(kép: archív)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!