Havast újjabb helyrő rúgták ki, mert lekurvázta Vajna Tímeát

Gyakorlatilag száműzték a Fidesz-médiabirodalomból a neves újságírót azért, mert Vajna Tímeát, Molnár Anikót és Kelemen Annát egymás kolléganőjének nevezte. Valaki magára vehette a jelzőt – persze akinek nem inge ugye…

No így állunk most. A Hot! Magazin például tegnap közölte Havassal, hogy holnap már nem kell jönnie. (A Hot! Magazin (is) Mészáros Lőrinchez köthető)

Havas a Facebook üzenőfalán üzent a nagyközönségnek.

„Ma, azaz 2017. Március 16-án, 12:35 perckor (kb.) azt mondtam Évának a titkárnőmnek, hogy: csak arra vagyok kíváncsi, mikor veszik észre, hogy minden héten abba a HOT! Magazinba írok tárcát, amelyik momentán a Mészáros Lőrincé.

Aztán 13:30 órakor (pontosan) megcsörrent a telefonom, és a magazin egyik munkatársa azt mondta, hogy rossz híre van.

A rossz hír nyilván az, hogy nem kell többet írnom a magazinba. Éva megjegyzése: Henrik, magának nagyon jó megérzései vannak!

Én csak azt nem értem, hogy mire várt eddig a Lőrinc?
Én, az ő helyében csak-csak beleolvasnék azokba a nyomtatványokba, amelyiket én (mármint Lőrinc) adok ki, és hát azért hogy van az, hogy hónapokig nem szólt senki Lőrincnek (aki nem olvas), hogy a Havas minden héten ír a HOT! Magazinba (ami már jó ideje a Lőrincé).

Na, most két eset van. Észrevették, és tudták, hogy én írok a lapba, de nem szóltak Lőrincnek, mert szerették, amit írtam (nyugi, csak fantáziálok!). A valószínűbb az, hogy Lőrinc kifejezette olyan emberekkel veszi körül magát, akik hozzá hasonlóan, nem olvasnak.

De még az is lehet, hogy meg se mondták Lőrincnek, hogy az övé a HOT! Magazin! Azt hiszem, kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok.
A múlt hétfőn a TV2 lemondta a pozsonyi felvételemet, most meg felmondtak a HOT! Magazinnál

Nincs igaza az Évának abban, hogy nekem jók a megérzéseim, mert a kocsimat például ma akartam lemosatni. Most, hogy ilyen szűkös idők járnak rám, inkább kihozom a garázsból az autót, és megvárom az esőt!

Éva azt mondja, hogy minden elmúlik egyszer, illetve most kijavított, mert helyesen azt mondta, hogy minden véget ér egyszer.

Na, most ezen annyira meghatódtam, hogy megkérem az Évát, simogassa meg a buksimat, aztán elmegyek ebédelni, mert kurvára éhes vagyok!”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!