Akciós pártok tülekedése a választási kiárusításra – Gémesi holnap virít

Elérkezett a politikai gombaszezon: egymás után bújnak elő a választási finis közeledtével a furánál-furább, nem ritkán titokzatos pártkezdemények, mintha csak fizetnének érte.

A leghangosabbra sikerült reszlipártok mellett, mint a Kétfarkú és a Momentum egészen bizarr csoportosulások döntenek úgy, hogy kivont karddal rontanak meghódítani a Market Zrt. betonozta orbáni bástyákat.

pártA nagy remake-et a régóta titokzatoskodó gödöllői polgármester, Gémesi György lebegteti már egy jó ideje: ő a nemzeti ünnepre időzítette a Józan Ész Forradalma elnevezésű facebook-csoport Új kezdet nevű párttá alakulásának a bejelentését. Azt viszont, hogy kik állnak izmos bicepsszel a csoport mögött, csak holnapra ígérte. Racionálisan semmitmondó érve minderre annyi, hogy olyan időket élünk, amikor féltik az emberek az egzisztenciájukat s ezért nem mernek idő előtt a nyilvánosságra lépni.

Logikus kérdés, hogy holnap mennyivel lesznek nagyobb biztonságban. Józanabb magyarázat a titkolózására, hogy a régóta ficánkoló szervezkedésére, ami mögé jelentős számú vidéki polgármestert igyekezett megnyerni, igen haloványra sikeredett – nincs olyan vagy annyi hatásos név, akire jegyet váltanának a változást akarók.

párt2A kaméleonsálas Pukli István is kinyilatkozta a héten, hogy polgári pártot alapít és már a tavasz folyamán dübörög egészségügyi és oktatási reformelképzeléseivel – ezzel csak egyetlen probléma van, hogy már senki sem hiszi el, amit mond.

Kedves színfoltként lépett a porondra a közmunkások pártjaként definiált Színes Magyarország Párt. Ők már miniszterelnök-jelöltet is választottak egyetlen elnökük, Horváth Tibor személyében, aki nem kevesebbet vállal, mint hogy 4 millió szegény ember érdekeit képviseli a parlamentben és a kormányban.

párt3Programjuk egyszerű, mint az ék, hogy nem jutott eddig senkinek az eszébe: Orbán leváltása esetén el kell kobozni a teljes vagyonát minden hirtelen meggazdagodottnak s a rokonságának is. Bíróság előtt kell felelniük minden gaztettért, amit egy pártfüggetlen esküdtszék vizsgál majd ki.

Ja, és fideszes politikus nem lépheti át a parlament küszöbét. (Ezzel éppenséggel egyet is érthetünk).

párt4A legbizarrabb s némileg váratlan csoportosulást a tavaly még dr. Magyar György KARD-oskodó egyesületének szteroid-hullámhosszú alelnöke, Katona Andrea dobta be a héten: ő VÁLASZ (Változást Akaró Szavazók) néven kapott a pártalapítási lázba. Ars poeticája nem akar olyat ígérni, amit nem tud betartani – ezért nem is ígér semmit. Bevallottan egy utópiába szeretett bele, hogy ebből a szerencsétlen országból egy szerethető állam legyen. Ja, és nem mellékesen egy jómódú szponzort keresnek.

A KARD cserbenhagyása bizonyára nincs összefüggésben azzal a sajnálatos ténnyel, hogy egy függőben lévő perében a közelmúltban súlyosbító ítéletet hozott a bíróság. Egy évről két évre súlyosbította halált okozó közúti veszélyeztetés és rongálás miatt a Fővárosi Törvényszék a büntetését, ugyanis 2012 decemberében a belvárosban autójával a táskáját eltulajdonító tolvajokat üldözőbe vette, fellökte a motorjukat, és emiatt egyikük életét vesztette.

Csak első szuszra, perpill: MSZP, DK, LMP, Együtt, Párbeszéd, Liberálisok, Momentum, Pukli-párt, Új Kezdet, Színes Magyarország – s mind saját jelölttel tervezi az indulást. Az unisolo Fidesz is.

Nem volna haszontalan újrakeverni az egyeztetési parti pakliját.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!