Mészárosé lett a Népszabadság is. Újabb hazugságra derült fény

„Ostobaság Mészároshoz kötni a Népszabadság új gazdáját” , hiszen az Opimusnak „tőzsdei részvénytársaságként nagyon sok tulajdonosa van, szabadon lehet venni a részvényeit” – mondta Kósa Lajos 2016 októberében.

Bár az Opimus vezetése és Mészáros, sőt a Fidesz gyakorlatilag egy emberként tagadta, hogy köze lenne a céghez, a felcsúti polgármestert azonban eddig is ott lehetett sejteni a cég hátterében. A Fidesz-kommunikációról most azonban kiderült, hogy a fele sem igaz, hiszen gyakorlatilag minden védelmező, szóbeszédnek, ostobaságnak minősítő nyilatkozatról kiderült, hogy hazugság. Mészáros Lőrinc ugyanis tulajdonrészt vásárolt az Opimus Nyrt.-ből, amelynek tulajdonában van az Opimus Press, amely ősszel vette meg a Népszabadságot bedaráló Mediaworksöt.  Egyébként saját bevallása, valamint a Fidesz egybehangzó véleménye szerint ehhez semmi köze nem volt.

Hasonlóképpen reagált Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője decemberben a 168 óra kérdésére, hogy véletlennek tartja-e, hogy Orbán Viktor jó barátja, Mészáros Lőrinc vette meg a Népszabadságot azt mondta: „Két gazdasági társaság kötött egy üzletet. Ennyi. A többi, a szokásos Mészáros Lőrincezés, nettó bullshit”.

Liszkay Gábor, aki októberben a Magyar Idők tulajdonosaként lett a Mediaworks elnök-vezérigazgatója is beállt a sorba, ugyanis az RTL Klub Mészáros Lőrincre vonatkozó kérdésére azt válaszolta: „Egy nyilvánosan működő részvénytársaság, egy tőzsdei cég áll az ügylet mögött”.

De hogy maga az érintett se maradjon ki: Mészáros LőrincBorsnak adott interjújában tagadta, hogy köze lenne a Népszabadság kiadója, a Mediaworks felvásárlásához. A céget ugyanis a tőzsdén jegyzett Opimus Group vette meg az osztrák VCP-től, és Mészáros azt nyilatkozta, neki egyetlen Opimus részvénye sincs, így nem is lehet semmi köze a vásárláshoz. Ám egy másik interjúban azt is mondta, néhány éve azt sem gondolta volna, hogy szállodákat vesz, azt sem zárja ki, hogy majd egyszer újságot, tévét vesz, hiszen „semmi sem lehetetlen”.

tenytar.hu


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás