Kiderült az igazság: kamerafelvétel mutatja meg, mi is történt a trolin ragadt babakocsis anyával

Az elmúlt hét talán legtöbb embert megérintő történése az volt, amikor a 75-ös trolin egy édesanyát elszakított gyerekétől a sofőr, azáltal, hogy becsukta az ajtókat.

A 22 éves anya, felháborodva mesélt a történtekről, azt állította, hogy öt hónapos gyermeke egy idegennel maradt a megállóban. Elmondása szerint az orra előtt csukódott be az ajtó és már nem volt ideje leszállni gyermekéhez. Ezután tovább utazott még egy megállót, mert elmondása szerint a sofőr nem vette figyelembe kérését, hogy álljanak meg.

Aztán jött a váratlan fordulat, a BKV-nak sikerült megtalálnia a trolibuszon készült videó felvételeket, ami egyértelműen tisztázza a körülményeket. A csaladinet.hu az alábbi közleményt tette közzé:

  • A gyermek nem egy idegennel maradt egyedül a megállóban, hanem egy fiatalabb hölggyel, aki már felszállás előtt is vele volt, az anyával és a gyermekével együtt utazott.
  • A trolin maradt anya az ajtó zárása után előre indult a jármű belsejében, majd félúton megállt, nem jelezte a vezető számára, hogy le szeretne szállni
  • Sem az utasok, sem lent maradt hölgy nem jelezte a problémát a sofőr felé, ahogy azt korábban állították
  • A sofőr semmiképp sem mondhatta azt az anyának, hogy “Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!” – ahogy az anya állította -, mivel nem is kommunikált az utasokkal ez idő alatt.

A közleményben megjegyezték továbbá, hogy a szóban forgó járművön 7 db kamera rögzítette a történtek teljes képés hanganyagát.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Comments are closed.