A lengyel tüntetők sokkolták Orbán híveit – megdöbbentő molinót feszítettek a Nemzeti elé

Így tüntetnek a lengyelek Varsóban.

3 éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy Kálmán Olga a Hír Tv stúdiójában üljön, és műsort vezessen, miközben Vona Gábort faggatja kérdéseivel. Azt sem hittük, hogy a lengyelek nem tapsvihar közepette, hanem tüntetni jönnek március 15-én Orbán ellen. Idén azonban minden a feje tetejére állt, és ez történt, méghozzá nem is akárhogy. A lengyelek olyan molinót hoztak magukkal, amivel Orbán Viktor szimpatizánsait egy életre lesokkolták.

A lengyelek a Nemzeti Múzeum elé feszítették fel üzenetüket, amit a magyar kormányfőnek szántak. „Nem csak én döbbentem meg, amikor az agyam lassan dekódolta, hogy mit látok a képen” – írja a 444 tudósítója, aki szerint az Orbán Viktorra érkező emberek is döbbenten fogadták a jelenséget.

Nem is húzzuk tovább az időt, megmutatjuk, miről is van szó. A fotót Szily László lőtte.

abortusz

Igen, jól látják az olvasók, ez egy abortusz-fénykép a 11. hétről. Mellette pedig Jézus fájdalmas fotója látható „amikor megtettétek ezeket, akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” felirattal. Úgy tűnik, a lengyelek nem viccelnek.

„De mégis miért van egy óriási halott magzat a március 15-i tüntetésen a lengyel zászlók mellett?” – Jogosan teszi fel a kérdést, elmagyarázzuk!

Orbán Viktor az Európai Néppárt döntésének megfelelően a korábbi lengyel jobbközép miniszterelnök, Donald Tusk mellett szavazott a nemrégiben tartott Európa tanácsi szavazáson. Tusk 27 voksot kapott, míg a lengyel kormánypárt nem szavazta meg az ország volt kormányfőjét, aki egyébként az ottani ellenzéknek az emblematikus figurája. Bár nyilvánvaló volt, hogy Tuskot szavazza meg a többség, így akár Orbán gesztusértékűen szavazhatott volna ellene is, úgy gondolta, jó taktika, ha az Európai Parlament frakcióját, az EPP-t követi. Bár, ha mégsem ezt tette volna, most nem takarná ki a beszédét egy orbitálisan nagy szétcincált magzat, Jézus-képpel…

A tömeges tüntetések követeléseinek engedve egyébként a lengyel kormány visszalépett a teljes abortusztilalom bevezetésétől.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!