Letiltották a Fidelitasnak írt nyílt levelem, hát megírtam újra. Olvasd el, míg elérhető!

Kép forrása: origo.hu

Alig, hogy megosztottam a tegnapi Fidelitasnak szóló nyílt levelem, ez a különös üzenet fogadott az üzenőfalamon.

fidi

A cikk ezt követően meg sem jelent. Ez valószínűleg azért történt, mert a Fidesz ifi részlege elkezdte csoportosan jelentgetni a levelet, de ha rosszhiszemű vagyok, és mégsem így történt, mindenképp szeretném, hogy eljusson hozzájuk, ezért most megírom újra.

Kedves kortársaim!

Gondolkoztam a megszólításon, és ezt találtam a legjobbnak, mert magam 24 éves vagyok, a szervezetetekben pedig ennél alacsonyabb vagy magasabb az életkor, de nagyjából hasonlóak vagyunk, legalábbis, ami a megélt esztendőket illeti. Másban annyira nem, de erre mindjárt kitérek.

Szóval ez most nem a kertelős kirakatlevél lesz, hanem a lényegre törő, amiben leírom, amit őszintén gondolok rólatok. Ott kezdem, hogy szerintem ti egy ifjúsági szervezet vagytok. Ha ez így van, akkor miért is akartok zakóban, ingben, sőt, a legelvetemültebbek nyakkendőben tetszelegni, mikor nem ez a lényegetek? Egy jobboldali közösség legyen konzervatív, de ne akarjon már 20 évesen Harrach Péterre hasonlítani, mert attól nemcsak nekem, de a potenciális szimpatizánsaitoknak is feláll a szőr a hátán. Most nem csak kifejezetten az öltözködésre kell gondolni. Tudom én, hogy politikai pályára készültök, de miért nem hagytok időt magatoknak ahhoz, hogy éljetek is egy kicsit? Csak hogy értsétek, mire gondolok:

Nem ilyen plakátokat kell gyártani, nem sorosozni kell, hanem nyitni a külvilág felé, megismerni a kortársaitok véleményét, ütköztetni a sajátotokéval, befogadni más véleményt is a Fidesz vezetőinek didaktikus tanításain kívül, sőt, vitatkozni ezekkel. Kihívni vitára más ifjúsági szervezeteket, szervezni közös tábort, ahol nappal tematikus programok zajlanak, akár vegyített csoportokkal, este pedig buli hajnalig közösen. Mert ez a lényege, nem a megzakósodás, megnyakkendősödés és a seggnyalás.

Ha a szívetekre teszitek a kezeteket, valójában ti sem örültök Ádernek, mert tudjátok, hogy nem múlott ez semmin, nem igazi győzelemről van szó. Ehhez még csak ajánlóívezni sem kellett. A sorosozás viszont méltatlan hozzátok. Nem hiszem el, hogy a közélet iránt érdeklődő, felvilágosult fiatalok komolyan veszik ezt a propagandát. Ha pedig nem hiszitek el ti sem, miért épp ezzel akartok feljebb kerülni a ranglétrán? Találjatok ki valami kreatívat, valami hasznosat, amit az öregek már nem akarnak vagy nem tudnak ott a Parlamentben.

Nem rájuk kell hasonlítani, hanem megszervezni az új, XXI. századi európai jobboldalt Magyarországon. Ehhez eredeti gondolatok, kreatív ötletek kellenek, nem a Fidesz majmolása. Hiszem, hogy nem vagytok még ti is olyanok!

Legyetek már FIATALOK! Dobjátok le a zakót, és lazuljatok egy kicsit, mert ez ebben a formában nagyon tré…

Üdv,
Jabronka Richárd

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!