„Ha ezt kötelezővé tennék, nem lennének többé szélsőségesek a világon” VIDEÓ!

Egy érdekes kísérletre hívtak össze átlagembereket Nagy-Britanniában, akiknek feltették az alábbi kérdést;

Le mernéd tesztelni, ki is vagy valójában?

DNS-ük vizsgálatára invitáltak meg 30 önként jelentkezőt, akik a világ számos pontjáról gyűltek össze, a kiválasztásnál pedig figyeltek arra, hogy olyanok kerüljenek be a programba, akik büszkék származásukra sőt, sok esetben kérkednek is vele, akár még utálnak is nemzeteket. Szóval csak a szokásos hétköznapi gyűlölet.

A videón a résztvevők bemutatkoznak, van olyan angol aki 100%-ban angolnak vallja magát, de az izlandi delikvens például fontosabbnak gondolja magát bárkinél.

A bemutatkozás és a más nemzetekről alkotott vélemények után nyálmintát kérnek tőlük, két héttel később pedig ismét összehívták a csoportot az eredmények ismertetésének céljából.

A DNS-vizsgálat kimutathatja, hogy a személy rendelkezik-e azokkal a markerekkel, melyek különféle nemzetek, vagy nemzetiségek populációjára vetítve a legjellemzőbbek. Tehát ha valakinél kimutatják például, hogy 10%-ban német, az csak azt jelenti, hogy az illető rendelkezik azokkal a genetikai jellemzőkkel, amikkel a német emberek általában rendelkeznek, így visszavezethető, hogy van német területről származó felmenője.

A csoport tagjai egymás után lepődtek meg az eredményen, biztos, hogy ezután átértékelnek egyet s mást.

Az ember nem egy előrecsomagolt élelmiszer, nincs a hátunkra felírva hogy 2% zsidó 63% kaukázusi, nincs E303 se stabilizátor. Emberek vagyunk, sokfélék, és ha más nem – a videó tanulsága az, hogy nincs olyan, hogy 100% ír, angol, vagy magyar. Felmenőinket nem választhatjuk meg, más nemzetek vélt jellemzői pedig csak a fejünkben alakulnak ki. Bocs de ez van.

Jó hír azoknak, akik utálnának másokat; nem érdemes tehát származás alapján ítélni, de annyi minden más miatt lehet még utálni a másikat, szóval hajrá.

+1: Az „utálkozás” fajfenntartási szempontból vésődött belénk, ez egy öröklődő, evolúciós tény, a génjeinkben van a saját csoportunk iránti szimpátia, annak védelme és előtérbe helyezése a külsősökkel szemben. (Gondoljunk csak arra, hogy például vallás, pártszimpátia, vagy focicsapat esetében ez mennyire igaz)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!