Döbbenetes tényfeltáró riportot tett közzé a 888 – csak erős idegzetűeknek

Felhívás! Kérjük a tisztelt olvasóinkat, hogy a most következő tartalmat csak akkor olvassák el, ha úgy érzik, valóban felkészültek egy igazi, velős cikkre, amelyben Magyarország legégetőbb problémáit elemzi a kormánypárti weboldal! Máskülönben egyeseknél a feltárt információk epilepsziás rohamokat, illetve maradandó sokkot okozhatnak. Köszönjük megértésüket!

„A vidékieket lesajnáló Momentum ismételten hozta a formáját, ezúttal az élő adásban »ki a faszomozó« Soproni Tamás fejtette ki, hogy tulajdonképpen semmi gond, ha valaki a Rákosi-korszakban meghonosított, szovjet import Télapóban hisz, a magyarok Mikulása helyett” – kezdi ütős bevezetőjével, megragadva a probléma lényegét a 888 képzett újságírója.

Az oknyomozó zseni így folytatja a cikket: „legutóbb Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke azt sem tudta, mennyibe kerül egy liter tej, lévén, hogy ő ilyesmivel nem foglalkozik. Majd ezt követően, a korábban az Együtt-PM-MSZP-DK színeiben induló politikus, a trágár szájú Soproni Tamás kifejtette:

»a Momentum Magyarországa olyan hely, ahol tök mindegy, hogy nálatok a Mikulás vagy a Télapó jön december 6-án«”

Ha eddig nem esett volna le, hogy Soproni mondata miatt miért zárnak be kórházaink, miért kerülnek gyermekek árvaházba, anyák anyaotthonba és apák a börtönbe, a 888.hu lelkes dolgozója ezt is kifejti.

„Ismeretes, a Télapó magyarországi elterjedése az 1950-es évekre tehető. A Szovjet import Télapó (Gyed Maróz) kifejezés kizárólagossá tétele a Rákosi-korszakban történt meg Magyarországon annak érdekében, hogy elnyomjanak minden olyan fogalmat, amely a valláshoz vagy a kereszténységhez köthető” – bök rá a lényegre ismételten a szemfüles tollnok, majd a Szabad nép 50′-es évekbeli számából idéz, ahol Télapónak írják a Mikulást.

Mielőtt tovább megyünk, mi is szeretnénk idézni a 888-nak, hátha újabb cikkötleteket adhatunk nekik:

Méltatlanul elsiklottunk a szentetornyai Mátyás király utcai óvodások felett, akik már akkora komcsik voltak 4 évesen, hogy maga Pozsgay elvtárs öltötte fel vörös jelmezét, hogy megajándékozza a kicsiket. Az oroscafe.hu így ír a botrányos eseményről:

Cím: Télapó itt van, hó a subája

„Bár vasárnap éjjel érkezik a Télapó, a szentetornyai Mátyás király utcai óvodások már találkozhattak a nagyszakállúval.

Itt a Télapó! Itt a Télapó! – kiáltották egyszerre a szentetornyai ovisok, amikor az ablakból meglátták az érkező Télapót. Kitörő örömük akkor is megmaradt, amikor a nagyszakállú belépett a csoportszobába és köszöntötte a gyerekeket. Az ovisok rögtön énekeltek neki egy dalt, és még egyet, és még egyet…

A Télapó nagyon hálás volt, majd arra a kérdésére: „Jók voltatok?”, kórusban válaszoltak: ők bizony nagyon jól viselkedtek egész évben. Ezért senkinek sem adott virgácsot, hanem varázscukrot osztogatott. Minden gyermek lelkére kötötte: a varázslat csak akkor hat, ha este és tükör előtt eszik meg. Az apróságok megígérték, hogy így lesz, s azt is megfogadták, hogy jövőre is jók lesznek. A nagyszakállú végül mindenkinek átgyújtott egy finomságokkal teli Mikulás-csomagot.”

6 alkalommal szerepel a télapó kifejezés, míg a Mikulás egyszer, az is csak a csomag miatt. Emellett a nagyszakállú – aki talán valamiféle zsidó lehet – háromszor. Sőt, ami a legrosszabb: a pogány babonavilág és az okkultizmus is beférkőzött az óvoda falai közé. Szaloncukor helyett varázscukrot oszt a nagyszakállú, amit ráadásul tükör előtt esznek meg este! Na, ezzel kéne foglalkoznia a 888-nak, nem a Momentum kijelentésével! Amíg Soproni Tamás fecsegését boncolgatja a kormányközeli portál, Orosházán magát az Ördögöt idézik meg az ovisok.

Esetleg még témajavaslatok:

  • Az oktatás és az egészségügy helyzete Magyarországon
  • Korrupció a magyar politikában
  • Hivatali visszaélések
  • Földosztási rendszer
  • Különös családi összefonódások az állami tenderek körül
  • Mészáros Lőrinc meggazdagodása

De úgyis tudjátok. Csak nem akarjátok… felőlünk pedig mindenkinek olyan Magyarországa lehet, ahol a Mikulás, a Télapó, a Nagyszakállú, de akár a Krampusz is jöhet, ha ő abban hisz, csak legyen végre normális ez a hely…

A 888-nak pedig küldjük Alice Coopertől ezt a télapós számot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!