Mégiscsak lesz ellenzéki megmozdulás Március 15-én

A Dr. Majtényi László államfő-jelölését kezdeményező „Elnököt a köztársaságnak” csoport hozzánk eljuttatott közleménye szerint, a csoport demonstrációt hirdet „Séta az új köztársaságért – tüntetés március 15-én” címmel. 

„Budapest népe pár hete ellent mondott a hatalomnak. A hatalom vita helyett hazaárulózni kezdett. Mondjunk nemet az ország megosztására, mondjunk nemet a kormány arroganciájára és az ország kifosztására! Mutassuk meg, hogy kiállunk jogainkért és az országért. Ünnepeljük meg a szabadságért küzdő ’48-as forradalmárokat és kívánjuk ma is sajtó szabadságát!”- áll a közleményben

A séta végén beszédet mond Majtényi László, az ellenzék köztársasági elnök jelöltje. Gyülekezés 14.30-tól az Operánál. A séta 15 órakor indul, majd a Nagymező utcán keresztülhaladva az Alkotmány utca Kossuth téri végénél fejeződik be.

A tüntetés event linkje:

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!