Mészáros Lőrinc miatt utcára tesznek hetven családot?

A Fóti Gyermekváros felszámolásáról tavaly év végén döntött a Fidesz-kormány. Lakói – nemcsak az ott elszállásolt gyerekek, hanem a családjaikkal évtizedek óta szolgálati lakásban élő gondozók, nevelők is – a sajtóból értesültek arról, hogy költözniük kell. A gyerekek sorsa sem teljesen tisztázott, de azt lehet tudni, hogy számukra más gondozási formát keres a kormány.

Arról azonban a Gyermekvárosban élő hetven gondozó és családjuk semmit nem tud, hogy mi lesz az ő sorsuk. A kormány írásbeli kérdéseiket válaszra sem méltatta. Így becsüli meg a „családbarát” Orbán-kormány azokat az embereket, akik egész életüket a gyerekek megsegítésére tették fel.

Hónapok óta köröz a sajtóban a hír, hogy a fóti kastélyt Mészáros Lőrinc, a nemzet százmilliárdos gázszerelője nézte ki magának, illetve azoknak, akiknek az üzleti ügyeit hivatásszerűen intézi. Azon 2017-ben senki nem lepődik meg, hogy ha Felcsúthoz köthető fideszesek maguknak akarnak egy állami tulajdont, abból villámsebességgel lesz magánvagyon. Arra az embertelenségre azonban nehéz szavakat találni, hogy több tucat családot lakoltatnának ki Mészáros és társai miatt. Ők hónapok óta nem tudják, mi lesz a sorsuk az átalakítás után, lesz-e tető a fejük felett.

Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Miniszterének a következő kérdésekre kell választ adnia: valóban Mészáros Lőrinc a kastély tervezett vevője? Ő húz majd hasznot az átalakításokból? Miatta kerül majd utcára több mint 70 család, akik ma élő szerződés alapján szolgálati lakásban élnek? És ha nem ezt tervezi a kormány, hogyan oldja meg ezeknek az embereknek a foglalkoztatását, lakhatását?

Kunhalmi Ágnes
a Kulturális bizottság alelnöke

mszp.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!