14 millió dollárt keresett, most nyomornegyedben árul zöldséget

„Ő volt a legjobb, akivel valaha játszottam” – Zinedine Zidane mondta ezt róla. A Juventusban voltak csapattársak.

Az uruguayi Fabian O’Neill 23 évesen, 1996-ban szerződött a Nacionaltól a Cagliarihoz, 2000-ben vásárolta meg a Juventus, egy szezon után azonban lepasszolták a Perugiának, a 2002-es uruguayi vb-keretbe nevezték, de pályára nem lépett.

Az életéről szóló most megjelent könyv szülőhazájában az eladási rangsor élére ugrott, amin nem lehet csodálkozni, mert a csillogás után most nyomorban él.

O’Neill 2013-ban beismerte, hogy bundázott, utána egyre lejjebb csúszott, egy régi matracon feküdt az asztal alatt egy montevideói bárban, ahol tollba mondta az életét. „Egy cent sem maradt a 14 millió dolláros keresetemből” – vallotta be szomorúan, mert elment az alkohol mellett a nőkre és a drogra.

„Tudom, mit jelent a jólét, és azt is sajnos, mit jelent a szegénység. De senkivel sem cserélném el az életemet” – jelentette ki a 43 éves hajdani sztár, aki most zödlséget árul egy nyomornegyedben.

(index.hu)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!