Mondjon le Balog Zoltán, aki teljesíti Andy Vajna gyermekellenes kéréseit!

Gyomorforgató, hogy az áfamentes kaszinóival amúgy is milliárdokat kaszáló Andy Vajna a magyar gyerekek dolgoztatásának megkönnyítésével akar még több pénzt keresni, és emiatt a gyermekvédelmi szabályok fellazítását kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI). Mivel a tárca ezt a kérését a jelek szerint teljesíti, a magyar gyermekeket eláruló Balog Zoltánnak azonnal le kell mondania!

 

Így védi a gyermekjogokat a Fidesz-kormány?  Ez lenne a családbarát kormányzás? Ezek lennének a családokat segítő intézkedések, amelyek révén mindenki léphet egyet előre?

Andy Vajna megrendelésére Miniszterelnöki Kabinetiroda Közjogi Főosztálya már el is fogadta, hogy ha az egyik szülő nem járul hozzá gyermeke filmforgatáson való részvételéhez, akkor a gyámhivatal megadhassa helyette ezt az engedélyt. Most pedig úgy változtatnának a szabályokon, hogy a 18 év alatti fiatalok Andy Vajna igényének megfelelően éjszaka is dolgozhassanak.

Az MSZP szerint gyalázatos, hogy egyes kiskirályok gazdagodása érdekében a magyar gyerekek éjjel-nappal dolgozhassanak, a kormány pedig a haverok igényei szerint beleszól a családok életébe.

Botka László vezetésével 2018-ban leváltjuk a Fideszt és elzavarjuk ezt a gyermekeket is kizsigerelő kormányt. A választók meg fogják üzenni, hogy Magyarország nem Andy Vajna privát vállalkozása!

Bangóné Borbély Ildikó
országgyűlési képviselő

mszp.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!