Klicskót kiütötte, kokainproblémák miatt lemondott, most visszatérne a ringbe

Májusban visszatérhet a ringbe Tyson Fury korábbi nehézsúlyú profi világbajnok, aki tavaly októberben mondott le a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) övéről.

A brit öklöző 2015 novemberében nagy szenzációt keltve legyőzte Volodimir Klicskót, s elhódította címeit, ám ezt követően mentális problémákkal küzdött, s kétszer is lemondta a visszavágót.

Később kiderült, hogy egy ellenőrzés során kokaint találtak a mintájában, a brit profi bokszért felelős szervezet (BBBC) pedig – aznap, amikor lemondott címeiről – felfüggesztette versenyzési jogát.

A 28 éves sportoló kedden Twitter-oldalára váratlanul azt írta ki, hogy május 13-án ismét bokszolni fog. Mint jelezte, ellenfele még nem ismert, részletekkel pedig később szolgál.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!