Kálmán Olga: Ha az a kérdés, hogy mi van, ha Simicska és Orbán kibékülnek – ez nem fog megtörténni

Kálmán Olga az ATV-től a HírTV-hez átigazoló műsorvezető interjút adott A 444-nek, melyben elmondta, a március 13-ától a induló új műsora (Egyenesen címmel) az Egyenes beszédtől némileg eltérő fókuszt ígér.

Azt mondja az igazi dolgokkal szeretne foglalkozni, megpróbálnak kilépni a felelgetős politikából.

„Engedjük el azt, amit a politikusok egymással művelnek – egyébként jó lenne, ha ettől ők is el tudnának szakadni.

Persze, egyszerűbb úgy dolgozni, hogy előre megnézzük minden nap, ki milyen sajtótájékoztatót tart, és abban a témában behívunk valakit, meg valaki mást, aki erre reflektál. De ezt el kellene felejteni.”

Kálmán Olga példaként Matolcsy György rendszeresen előforduló agymenéseit hozta;

„Ha a jegybankelnök azt mondja, hogy ürgebőrbe varrt búvárok mikorfilmeket adtak át, és így akarták az amerikai ügynökök megbuktatni a kormányt, akkor nem kötelességünk ezzel foglalkozni. El tudom engedni. (…) Arra már nem akarom fecsérelni a drága időt egy hírháttérműsorban, hogy ki milyen zöldséget beszél. Ennél ott fontosabb dolgunk van.”

Mint mondja, ezeknek a gumicsontoknak a bedobása épp abból a célból történik, hogy induljon el a felelgetős politika, este hívják be a vendéget, mindenki foglalkozzon ezzel, és, például ebben az esetben mindenkinek égjen be az agyába, hogy a bűnös nyugat meg akarta buktatni a kormányt. Ettől szeretne elszakadni, akkor is, ha erre az ellenzék nem képes.

„Engem sokkal jobban érdekel, hogy például miért történhet meg az, amit a napokban olvastam: egy kolléga, akinek már el kellett volna kezdeni a rákos betegségének gyógyítását, egy hónap múlva kapott MR-időpontot. Nagy, fellengzős szavaknak hangzik, hogy “nagy társadalmi kérdések”, de igen, erről van szó. „

Arra a kérdésre, hogy mit tanácsol a nézőknek, amikor egy politikust néznek, honnan tudják felismerni, hogy mikor hallanak „üres” kommunikációs paneleket, Kálmán Olga elmondta;

„Tegye fel magának a kérdést: befolyásolja ez a téma, ez az ügy az életemet? Jobb vagy rosszabb lesz ettől az életem? Gondolja végig, mi történt vele aznap, mit hallott a munkahelyén, az okmányirodában, az orvosi rendelőben, az iskolában.

Ha van mondjuk öt sztorija egy nap, és azok közül egyiknek sincs köze ahhoz, amit egy hírháttérműsorban hall, akkor az a műsor nem jó.”

Az ATV-vel kapcsolatban azt mondja, nem volt rajta vállalhatatlan nyomás, nem maradt távozása után konfliktus, az ATV vezetőségének kormányzati kapcsolatait firtató kérdésre viszont sejtelmesen hozzátette;

„Engem biztos nem hívtak a Nobuba ebédelni.”

A 444 arra vonatkozó kérdésére, hogy mi a véleménye arról, hogy a HírTV korábban kiszolgálta a Fideszt, és mi van abban az esetben, ha a HírTV ismét irányt vált, így reagált:

„A Hír tévé filozófiája, a tulajdonosa filozófiája elvi alapon változott meg. Nyilván nem tudok a nevében nyilatkozni, de én úgy értelmeztem, hogy Simicska azt mondta ki, hogy ez innentől kezdve vállalhatatlan. Nem ezt akarta, nem ezért volt részese a rendszer kiépítésének.

Ha az a kérdés, hogy mi van, ha Simicska és Orbán kibékülnek – ez nem fog megtörténni.”

A műsorvezető asszony a HírTV korábbi szellemiségéhez és annak tulajdonosának Simicska Lajos ügyeivel kapcsolatban a 444 kérdésére hozzátette, attól, hogya tévé most ideológia mentes és elsősorban szakmai alapokon, vállalhatóan működik

„…ez nem jelenti azt, hogy az emlékeimet kitörölte, meg nem történtté tette a múltat.”

 

A kormányzati médiagépezet annál ijesztőbbnek tűnik a számára:

„Nem arról volt szó, hogy egy-egy magányos blogger elkezdett gyalázni, hanem egy kormányzati gépezet lépett működésbe. Több száz kollégánk dolgozik ebben a gépezetben. (…) Ilyen gépezet, mint most még soha nem működött. Ez egy központilag irányított médiarendszer, ami a társadalom összes rétegét el tudja érni. Azt is, aki bulvárra vágyik, azt is, aki csak reggel bekapcsolja a rádiót, este meg kikapcsolja.”

A záró kérdés arról szólt, ha az interjú estjén lenne lehetősége interjút készíteni Orbán Viktorral, mit kérdezne tőle:

„Azt hiszem megkérném, meséljen arról, hogy ő hogyan érzi magát ebben az országban.”

A Propeller alapján.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!