A legendás punk zenekar indít gyűjtést a lecsúszott színészlegendának

Amint arról lapunk is beszámolt, aggasztó körülmények között él az ország Lópici Gáspárja, Szilágyi István, becenevén „Pityi”.

A Keménykalap és krumpliorr Lópici Gáspárjaként, s A Tenkes kapitánya Pityik őrmestereként roppant népszerűségre szert tett karakterszínész beszélt arról egy interjúban, hogy igen szerény körülmények közt él a fővárosban, sokszor tűzifára sincs pénze, így nemrég tüdőgyulladást is kapott.

Az 1983 óta működő Auróra tagjai a lehangoló hírről értesülve a következő posztot tették közzé a zenekar közösségi oldalán, gyűjtést szervezve a színész megsegítésére, aki egy 2013-as klipjükben is szerepet vállalt:

„Kedves Barátaink! Összefogást hirdetünk!

Mint ahogyan azt bizonyára a média ilyen-olyan felületeiről megtudtátok, jó barátunk, több videoklipünk főszereplője, a színművész-legenda (a sokak által csak Lópici Gáspárként ismert) Szilágyi István egészségügyi állapotából kifolyólag nehéz helyzetbe került. Nem csak nekünk, de az egész nemzet számára okozott felejthetetlen, boldog pillanatokat, így kötelességünknek érezzük, hogy segítő kezet nyújtsunk neki és ebben számítunk a Ti közreműködésetekre is!

Mi nem likevadászatra használjuk ezt a posztot, valódi csapatmunkával szeretnénk anyagi segítséget nyújtani.

Az akcióban előrendelhető támogatói póló megvásárlásával tudtok részt venni.

Minden megrendelt darab után befolyt teljes hasznot Szilágyi István életkörülményeinek javítására ajánljuk fel.

Fogjunk össze, segítsünk együtt!”

A színész már nagyon várja, hogy visszatérjen a Győri Nemzeti Színházba, és ismét játszhasson, de ebben akadályozza az egészségi állapota. Feleségével tavaly nyár végéig a kisalföldi megyeszékhelyen éltek, ahol a Győri Nemzeti Színház – ahonnan a színész nyugdíjba ment – fenntartott számukra egy szolgálati lakást, ám úgy határoztak, fiukhoz költöznek Budapestre. Az önként vállalt döntéssel viszont alaposan megváltoztak a lakhatási körülményeik.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!