Széll Kálmán tér: eljárás indul a kivitelező ellen, az MSZP a fővárostól vár választ

Csődeljárást rendelt el a Wicha József miskolci milliárdos nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó WIS Holding Befektetési és Kereskedelmi Kft. ellen a bíróság.

A cég az utóbbi években több állami beruházás kivitelezésében is részt vett: a legismertebb, a KÉSZ Zrt.-vel közös közpénzes – eredetileg 5,3 milliárd forintból tervezett – munkája a budai Széll Kálmán tér tavaly zárult átépítése volt. A napi.hu információi szerint alvállalkozóként részt vett az 1-es és a 3-as villamos pályafelújításában, az M86-os autóút építésében is.

A Széll Kálmán teret felújító alvállalkozók egy részének azonban nem fizették ki az elvégzett munkájukat s ezért az ügyben érintett WIS Holding és a cégvezető vagyoni részesedését lefoglalták.

rsiA történtek miatt az MSZP azonnali választ vár mind a Fővárosi Önkormányzattól, mind a kormánytól. Őrsi Gergely, a párt fővárosi ügyvezető alelnöke közleményben sürgeti a Széll Kálmán téri felújítás költségvetésének, valamint a közbeszerzési döntések maradéktalan nyilvánosságra hozatalát, valamint a cserben hagyott alvállalkozók azonnali kártalanítást.

„Széll Kálmán Magyarország pénzügyminisztere, majd miniszterelnöke, vezető politikai döntéshozója volt egy olyan időszakban, amikor Budapesten megvalósultak azok a világraszóló fejlesztések, amelyek ma is jelen vannak a város arculatában és hatnak mindennapjainkra. Szégyellné azt a munkát, amit a róla elnevezett téren a mai vezetők elvégeztek és jóváhagytak” – fogalmaz közleményében Őrsi Gergely.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!