Most már biztos: etnikai selejt vagyok. Pár óráig úgy nézett ki, hogy csak kulturális selejt, de aztán kiderült, hogy mégis etnikai. A legvalószínűbb, hogy mind a kettő. A legfelső helyről nyilatkoztatták ki.
Az történt, hogy a miniszterelnök évnyitó beszédet tartott a Kereskedelmi és Iparkamarában. Kifejtette, hogy etnikailag homogénnek kell lennünk, „mert a túl nagy keveredés bajjal jár”. Most itt ülök, nyakig a bajban. Nem tehetek róla, hogy ilyen selejtesre sikeredtem, a felmenőim szúrták el a dolgot. Össze-vissza keveredtek egymással, nemigen jött olyan népcsoport Magyarországra, amelyikből valaki ezen vagy azon az ágon be ne házasodott volna a családomba. Későn jött az intelem, hogy „az etnikai homogenitást meg kell őrizni”. Jó vicc, eső után köpönyeg.
Csütörtökön majdnem fellélegeztem, hogy megúszom. A kormányszóvivőin megnyugtattak: szó sincs róla, hogy a miniszterelnök ilyen rossz történelmi áthallásokra adott volna alkalmat. Hiszen utoljára az 1941-es törvényben keltek ki „az erősen eltérő fajokkal való vérkeveredés” ellen. Talán egy megrettent tanácsadónak utólag eszébe ötlött a párhuzam a fajelmélet atyjának tartott Gobineau-val is, aki szerint a keveredés degenerációhoz vezet. A Mein Kampf megfelelő idézeteire már igazán udvariatlanság lett volna gondolni: „A kultúrák pusztulásának egyedüli oka a vérkeveredés”. Így aztán a kínos asszociációkat elkerülendő a hivatalos leiratban az „etnikai homogenitást” gyorsan átjavították kulturálisra, azzal csak nem lesz baj.
Speciel rajtam ez sem sokat segített. Félig török nagyapám is volt, és úgy emlékszem, a „muszlim hordák” esetében a kibékíthetetlen kulturális ellentétekről beszéltek. Ezért félek, hogy a nagypapa miatt kulturálisan sem vagyok homogén. Mindig is baj van belőle, ha az ember nem tudja mind a négy nagyszülő homogenitását igazolni. Bár talán a kulturális problémák mégsem annyira veszélyesek, mint az etnikaiak. A kettő ugyan összefügghet, mert a beszédben az is elhangzott, hogy hála az etnikai homogenitásnak, ha valaki az országban jár, „akkor látja, hogy itt kultúrnép él”. De nem tudom, hogy én mint etnikai kotyvalék, mondhatni: korcs, kultúrnép vagyok-e, vagy sem.
Mindegy is, mert előkerült a beszéd videofelvétele, és kiderült, hogy a leiratot a túlbuzgó vazallusok utólag kozmetikázták. A főnök mégiscsak az etnikai homogenitást dicsőítette. Ha valaki azt hinné, hogy csak a szokásos migránsozás újabb stiláris változatával állt elő, mert a régieket már maga is unja, hát nem. Hogy ne legyen félreértés, leszögezte: „Ez nemcsak a migrációra vonatkozik, hanem általában egy megközelítésről szól, hogy hogyan gondolkodjunk Magyarország népességéről”.
Na most, ha magamévá teszem a megközelítést, akkor a meglévő népesség is akkor lesz méltó a kormányzat bizalmára, ha etnikailag homogén lesz. Azt értem, hogy ne engedjünk be senkit, de homályban maradt az a fontos részlet, hogy mi legyen a már bent lévő nem homogénekkel. Márpedig ilyenek rajtam kívül is vannak, ahogy a beszéd egy másik részéből ki is derült: az alapjövedelemhez hasonló léhaságokról nálunk azért nem érdemes vitatkozni sem, mert „Magyarországnak az etnikai viszonyai bonyolultak”. Ahhoz tovább kellene kutatni a családfámat, hogy megtudjam: érint-e esetleg ez a cigányozás is, de ahogy az ősöket ismerem, miért pont ezt úsztam volna meg! Jöttmentnek minősülő, kellően bohém apámról sugdolóztak is az anyai ág szigorúbb tagjai: vagy zsidó, vagy cigány, de hogy nem rendes ember, az biztos.
A miniszterelnök a maga irgalmasságában dobott nekem egy mentőövet. Azt mondta, mi, magyarok azért picit heterogének vagyunk, lám, hányféle eredetű vezetéknevünk van, de „ez mégiscsak etnikailag egy bizonyos sávon belül maradó sokszínűség”. Csak tudnám, beférek-e még a sávba, vagy fél lábbal szégyenszemre kilógok belőle.
Nem hiszem, hogy a kormány feje rasszista, de azt sem, hogy nem ismeri a szavak jelentését. Tanulta Max Webert: „etnikai csoportnak nevezzük az emberek olyan csoportjait, amelyek fenntartják a közös származásba vetett meggyőződésüket”. Az etnikai homogenitás nemcsak kulturális, hanem származási, biológiai kategória. Aki etnikai azonosságot követel, az a genetikai különbségeket is veszélyesnek tartja, „vérközösségről” beszél. Etnikai nemzettudatot épít, és nem kulturálisat, nyelvit, történelmit. Utóbbi lehet befogadó, az előbbi, ha akarja, ha nem, a más származásúakkal szemben kirekesztő. Ezért kaptuk fel a fejünket már 2012-ben Orbán ópusztaszeri beszédére: „a turul a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár a nyelvünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik.” A szó, tudjuk, veszélyes fegyver. Nem érdemes játszani vele csak azért, hogy faji mítoszok kötőerejétől szorosabbra zárjon és vérközösségnek képzelje magát a tábor.
Amúgy van megoldás a teljes etnikai homogenitásra. Klónozásnak hívják. Igaz, ezen az úton még csak birkák születtek, mint Dolly, a bárány. Ez még nem is volna baj, sőt, csak jól kell kiválasztani a klónozandó egyedeket. Én, sajnos, szóba sem jöhetek. Etnikai selejt vagyok. Heterogén.
Lendvai Ildikó volt országgyűlési képviselő
forrás: nepszava.hu
