A Pesti Bulvár egyik bloggere, Gábor György vallástörténész olyan frappáns Facebook-kiírást tett közzé, hogy ugyan ezt nem közvetlenül az oldalunkra küldte, ellenállhatatlan késztetést érzünk, hogy megosszuk a publikummal.
„Vicces találkozásban volt részem a közeli Sparban tej-, kenyér- és egyebek vásárlása során. (Nem, nem Tiborcz Istvánnal találkoztam, vele a zöldségesnél szoktam összefutni.) A nyolcvanas években ismertem meg az illetőt, egy társaságban találkoztunk néha-néha, s arra emlékszem, hogy akkor még lehetett vele beszélgetni erről-arról. Ma egy vezető kormánypárti sajtóorgánumnál tevékenykedik, nem találkoztunk már vagy tizenöt éve. Most meglátott, odalépett hozzám, én épp köszönésre nyitottam volna csókos ajkamat, ám ő, köszönés helyett, nagy lendülettel a következőket darálta el: az a ti nagy tragédiátok, hogy mocskosul irigyek vagytok Mészáros Lőrinc vagyonára. Én bambán néztem vissza rá, ő folytatta: Most miért? Legyetek már egyszer végre őszinték, nem fogadnátok el a teljes kis zsírvagyont? (Így mondta, „zsírvagyon”, s fogalmam sincs, mit értett ezalatt.)
Majd válaszra sem várva lemondóan legyintett, s továbbiszkolt a boros- és röviditalos polcok irányába.
Tudom, hogy nézi a facebookot, ezért innen válaszolok a feltett kérdéseire:
1. Nem tudom, kit értettél „ti” alatt, de speciel bennem – akik közelről ismernek, tudják – sok rossz tulajdonságom ellenére sem szakmai, sem materiális irigység nem lakozik. Számomra (sokunk számára) nem az a kérdés, hogy mennyije van Mészárosnak (őszintén szólva engem nem is érdekel), hanem az, ha egyáltalán, hogy miként lett az a vagyon.
2. Jóllehet továbbra sem tudom, kiket értettél „ti” alatt, akik boldogan elfogadnánk a vagyonát, kérdésedre az alábbiakat válaszolom: még nem gondolkodtam el ezen, de ha már így nekem szegezted a kérdést, előre jelzem: ha Mészáros Lőrinc (vagy bárki helyette) úgy döntene, hogy a teljes vagyont rám íratja, anélkül, hogy tudná, elfogadom-e, vagy sem, szeretném világossá tenni: a sertésteleppel ne legyen gondja, azt ugyanis semmiképpen sem tudom (tudjuk) „mi”, bizonyos jól ismert okokból fakadóan, elfogadni.”
