17,2 milliárdos kormánytámogatás – a határon túli gyermekáldásra

Miközben évek óta küszködnek a hazai kistérségek az óvodabezárások s ezzel együtt a fiatalok elvándorlásának a rémével, ezalatt több mint 17 milliárdos óvodafejlesztési támogatást tol ki a költségvetésből a kormány – a Kárpát-medencei térségbe.

Ha nincs óvoda, a fiatalok elmennek, akkor viszont a lakossági létszámra is kevesebb pénzt kapnak s még nagyobb bajba kerülnek a kistelepülések – Magyarországon.

Nem úgy a Kárpát-medence térségi területein. Aktuális sajtótájékoztatóján jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, hogy 17,2 milliárd támogatást ajándékoz a magyar kormány a – közvetlen – határon túli gyermekszaporulat ösztönzésére: ebből 7,5 milliárddal részesül Erdély, amelyet 6,2 milliárddal követ Felvidék, illetve Muravidék, Horvátország és Kárpátalja.

Grezsa István kormánybiztos bizakodó a jelentős támogatás eredményével kapcsolatban: a határon túli magyar óvodások száma jelenleg 48 ezer, a cél, hogy ez a szám legalább 60 ezerre duzzadjon.

A program első üteme az egyházi intézményekre terjedt ki: az óvodafejlesztésben részt vállaló egyházak 2016 decemberében közel 9 milliárd forintot meg is kaptak. A világi intézmények részére pedig további 8 milliárdot biztosítanak.

Potápi sietett megnyugtatni a közvéleményt, hogy a program semmilyen módon nem veszélyezteti a hazai óvodai, bölcsődei ellátást.

Magyarországon 2500 olyan kistelepülés van, ahol semmilyen bölcsődei ellátás nincs. Megoldatlan probléma a területi egyenetlenség – a legterheltebb a közép-magyarországi régió. Budapest számos kerületében sem ritkaság, hogy nemcsak az ingyenes és fizetős állami ellátásban, de a különböző magánintézményekben is több hónapos várólistára lehet számítani.

________________________________________________________________________

Kérjük ossza meg ezt a cikket és likeoljon minket a Facebookon! Nekünk ezzel segíthet. 

Tisztelettel köszönjük!

A Pesti Bulvár csapata

https://www.facebook.com/pestibulvar/

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!