Az ordas eszme esete a magyarokkal

Reggel sütött a nap, a meteorológus is azt ígérte, hogy ma végre nem lesz szürke minden, ahová csak nézek, és bár utálom a meleget – ne vessen meg senki ezért – a nyarat is, ami várhatólag idén is követi a most még kellemesnek tűnő „langyot”, de mindezek ellenére jókedvűen kezdtem neki a napnak, a hétnek.

A „kisonoka” csengő hangjával, locsi-fecsijével a fülemben – amivel elhadarta, hogy milyen klasszul sikerült a farsangi buli az oviban, hogy mindenkinek tátva maradt a szája a jelmeze láttán, amivel hetekig bíbeltünk – ültem le a számítógép elé, hogy megnézzem „mit is ír a hogyishívják”.

Aztán puff! Egy csapásra elmúlt a felhőtlen idill, az első cikk, ami szembe jött arról tudósította a gyanútlan olvasót, hogy egy erdélyi, a gyerekek korából ítélve óvodában két gyereket a kedves szüleik rendőrnek, – gumibottal az oldalán, amit később nem félt használni! – a másikat menekült asszonynak – karján kisgyerekkel – öltöztettek a tavaszváró mulatságra. De nem álltak meg ennél a már magában ízléstelen baromságnál, hanem – a videó tanulsága szerint hosszú – rigmussal adatták ország-világ tudtára a mit sem értő apróságokkal, hogy az Orbán – gerjesztette gyűlöletkampány milyen mélyen, súlyosan beitta magát a „célcsoport” zsigereibe.

A kisfilm rengeteg kérdést vetett fel bennem. Az ordas eszme, mint kés a vajon hatol át még ma is az elméken, a XXI. században, azok után, hogy végig éltük, asszisztáltuk, hogy embertársaink millióit irtották ki, a barátainkat, szomszédjainkat, családunkat? Micsoda felelőtlen, aljas dolog újra ezeket előhozni az arra fogékony tömegből? És mindezt miért? Újabb négyéves ciklusért? Azt elérhetné úgy is az arra aspiráló, ha egyszerűen csak teszi a dolgát, és ócska politikusság helyett „államférfikodik”, de mivel ezt a magasságot képtelen megugrani, inkább bevállalja, hogy generációkat tesz tönkre, és nem zavarja, hogy ezután csak egy szemétdomb kakasa lehet. Mindegy neki, csak mindent maga alá kapirgálhasson!

Az alig 3 perces kisfilmben rengeteg megrázó dolog volt: először is a folyamatosan kuncogó, nevető szülők, akik hallhatólag büszkén tapsoltak a két szerencsétlen kisgyereknek, és nem háborodtak fel azon – észre sem vették – ahogy ki- és felhasználják őket a politika legaljasabb céljaikért. Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy miért nem az az evidencia, hogy egy szerencsétlen embertársunkon zsigerből segíteni kell, és nem gumibottal, pofonnal fenyegetni, ami persze a rendőr szíve joga, ő üt, ver, ha kedve tartja, és ha a főnöke, na meg az a híres jog engedi neki. Az se kutya, amikor azt sulykolják a gyerekbe, hogy pénzzel minden veszettnek tűnő helyzetet meg lehet oldani, hisz a „fakabát” úgy is korrupt.

cigány4

Az anyaország valóban nem hagyja magára az elszakított hazafiakat! Ők is csak szavazógépek, csakúgy, mint mi, és nincs olyan aljasság, amit egy „X” megszerzéséért meg ne tenne a regnáló hatalom.

Miután ezen jól kidühöngtem magam, és próbáltam ismét kellemes dolgok felé terelni a gondolataimat, olvasgattam Deák Kristóf és Udvardy Anna Oscar-díjas rövidfilmjéről, pár csodamódszerről, amivel pillanatok alatt évtizedeket lehet fiatalodni, – de miért is? – és a hazaérkező párommal is átbeszéltük, hogy mi történt, mióta nem láttuk egymást, megcsörrent a telefon, és egy cikkre hívta fel a figyelmemet a barátném.

A Roma Sajtóközponthoz eljutott egy levél, amiben egy várban élő, jólszituált, akár úriembernek is nevezhető, diplomás mérnökember az alábbiakat írta:
„A szomszédomban (Balassi lakás) hónapok óta egy többgyerekes cigánycsalád lakik bérlőként, ami felháborít. Ezt a véleményemet Balassi úrral már szóban közöltem. A Thtv. nem korlátozza ugyan a kizárólagos tulajdonban lévő lakások feletti rendelkezési jogot (pl. kit választ bérlőként), de másfelől előírja, hogy egy tulajdonostárs csak úgy gyakorolhatja ezt a jogát, hogy a tulajdonostársak érdekeit nem sérti. Márpedig engem irritál és sért ez a helyzet, ezért felszólítom Balassiékat, hogy ezt az anomáliát mielőbb szüntessék meg és találjanak fehér embert bérlőnek! Maga a tudat, hogy egy budavári polgári házban egy cigánycsalád lakik a szomszédomban, számomra elviselhetetlen, tűrhetetlen, és nem értem Balassiékat, hogy miként vetemedhettek ilyen övön aluli sértésre a tulajdonostársakkal szemben.”

cigány1

És újrakezdődött minden: a felháborodás, az értetlenség, a „na, ezt már mégse hagyjuk”- érzés. Úgy tűnik, mindegy, hogy anyaország-béli tanult, vagy a diaszpórában élő munkás, az mégis csak összeköti a magyarság jó részét, ha van kit gyűlölni, kirekeszteni, megvetni, verbálisan megtámadni. Ezt nem lehet levetkőzni, ez a zsigerekben él, és csak arra vár, hogy egy Orbán-féle előhozza?

Ha most kedvem lenne ezt a két tragikus esetet némi iróniával nyakon önteni, azt mondanám, hogy várom a hasonló beszámolókat akár Erdélyből, akár kies fővárosunk legfrekventáltabb részéből, vagy a gonosz Sorost nemcsak megszemélyesítő, de kifigurázó kis óvodások szüleitől is!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!