Fidelő: Orbán Semjénnel mosatta fel az erdélyi magyarokat 2010-ben

„Mi azt a fajta szervezetépítési munkát csináljuk itt, amit a Fidesz odahaza meghonosított: a Fidesz fiatalabb testvére vagyunk” – nyilatkozta még 2009-ben Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt vezetője, akkora volt a szerelem.

Az RMDSZ-t Tőkés ellenszenve mentén – akkor még – hűvösen kezelő Orbán oly annyira keblén ringatta Szász Jenőt, hogy még a 2008-as romániai helyhatósági választásokat megelőző MPP-s kampányrendezvényeken személyesen is a párt támogatására buzdította a választókat.

2010-ben viszont fordult az erdélyi magyarok iránti vonzalom és máig elhúzódó, komoly vitát okozott Orbán és Kövér László között, hogy a kormányfő levette a kezét a Szász Jenő nevével fémjelzett s Kövérnek kedves MPP-ről, és helyette a Tőkés vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) párttá szervezését támogatta. Az RMDSZ megvetése ekkoriban még Tőkés ellenszenvének volt köszönhető, mivel Tőkés és a kilencvenes években az RMDSZ-ben vezető pozíciót szerző Markó Béla között megromlott a viszony olyannyira, hogy a püspök 2000-ben arra szólította fel a romániai magyarságot, ne szavazzon az RMDSZ-re.

A magyar miniszterelnök jó szokása szerint mással vitette el a balhét s mint ahogy azt megszokhattuk, konfliktushelyzetben egy hirtelen slapajt kerít a kellemetlen helyzetek kikerülésére. Jelen esetben a bárgyún ájtatos Semjén került ebbe a megtisztelő szerepbe:
csalódással és rosszallással vette tudomásul az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP), hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes romániai látogatásának programjából kimaradt a találkozás az MPP országos vezetőségével.

Semjén ugyanis 2010 júniusában háromnapos látogatást tett Romániában. Megbeszéléseket folytatott Bukarestben Traian Basescu román államfővel, Emil Boc miniszterelnökkel és Markó Bélával, a román kormány miniszterelnök-helyettesével, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, fórumozott Tőkéssel és természetesen illusztris egyházi vezetőkkel, ám programjából kimaradt a találkozás a Magyar Polgári Párt országos vezetőségével.

Erősen be is pöccent Szász Jenő, de méltóságán alulinak tartotta, hogy Orbán csicskásának alázkodjon: az MPP Kolozs megyei szervezetének vezetőin keresztül üzent, hogy érthetetlen és sértő, hogy az MPP-re nem terjedt ki Semjén (vagyis Orbán) figyelme akkor, amikor politikai és társadalmi szervezetek képviselőivel, egyházi vezetőkkel is találkozott Erdélyben. “Mindez méltatlan és megalázó volt számunkra, mert a két párt eszmei-erkölcsi alapja és politikai programja igen közel áll egymáshoz” – fogalmaztak akkor vérig sértve.

A nyilatkozat aláírói emlékeztettek arra, hogy a 2008. évi romániai helyhatósági választásokon az MPP – amibe akkor irgalmatlan pénzt tolt a magyar kormány – százezer voksot gyűjtött, így 29 polgármester és alpolgármester, valamint 508 önkormányzati képviselő nyerte el a párt színeiben a szavazók bizalmát.

Ekkor már az ártalmatlanná vált MPP-be sietett belerúgni Tőkés is, ájtatosan Semjént védelmezve: „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) méltatlannak tartja, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes első hivatalos romániai látogatását a Magyar Polgári Párt (MPP) prominensei – illetve magyarországi támogatóik – ’sérelmi politizálásuk eszközévé silányították’ – szögezték le vasárnapi állásfoglalásukban az EMNT vezetői.

Az MTI bukaresti irodájába is eljuttatott dokumentum két aláírója, Tőkés László elnök, európai parlamenti képviselő, valamint Toró T. Tibor ügyvezető alelnök elítélte az MPP-t, amiért “a médiát, illetve az alternatív nyilvánosságot felhasználva támadta a nemzetpolitikáért felelős politikust és kíséretét”.

Az MPP nyilatkozatát aláírók viszont makacsul sértett értetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy Semjén Zsolt nem találkozott a párt országos vezetőségével. “Nem hinnénk, hogy Semjén Zsolt osztaná a politikai ellenfeleink által hangoztatott érveket, miszerint az MPP jelentéktelen alakulat” – vélték az aláírók, hiszen szerintük tagadhatatlan, hogy a Traian Basescu román államfőnek a 2009-es újraválasztásához szükséges szavazattöbbletet az MPP adta.

Basescuról pedig akkor még úgy vélte Orbán, hogy képes megszelídíteni, de elbizakodottságát – mint oly sokszor – pofáraesés követte, ugyanis Basescu jóval nagyobb szélhámos és simán hülyére vette Orbánt. Így értelmetlenné lett az MPP és a mögötte álló erdélyi magyarság – Orbán simán dobta őket, amint megérezte, hogy nem tud több politikai hasznot kifacsarni Szászékból.

Szász Jenő 2012-ben lemondott, Orbánék a régi nem túl szép idők emlékére azonnal kárpótolták is egy bő egymilliárdos költségvetéssel bíró és teljesen értelmetlen sóhivatallal Nemzetstratégiai Kutatóintézet néven; Tőkéssel már rég összevesztek; 2016-ban pedig az erősödő és a román választásokon jól szereplő RMDSZ hátsófelét szaglászta már mind Orbán, mind Kövér a személyes határon túli kampányolásával.

Ekkorra már a letelepedési kötvények, a moszkvai vízumhamisítások jobb bulinak tűntek.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás