A Békemenet az egyik legnagyobb ünnep fideszes körökben, közvetlenül a stadionavatók után. A békemenetet általában akkor hívják össze az állami milliárdokból kitömött „civilek” amikor a kormánynak szüksége van egy kis plusz kommunikációs segítségre. Mindannyian emlékszünk, hogy milyen áhítattal vonultak az emberek ”nem leszünk gyarmat” felirat alatt. Nyilván az EU csak akkor jó, amikor milliárdokkal lehet kitömni a haverokat. Bayer, Bencsik, Széles, perverz áhítattal tobzódnak ilyenkor az orbáni szeretetben.
A résztvevők 4 nagy csoportra bonthatók.
1; Házmester-vonulók
Azok a jól ismert fideszesek, akiket ismerünk, akár a nagymamánk szomszédjából is. Ők azok, akiknek ott porosodik a régi MSZMP-tagkönyv a pártállamtól kapott vitrinben. Akik a legnagyobb elánnal készültek a régi nagy május 1-jei felvonulásokra és a Rákosi képet, orbánosra cserélték le.
2; Szektatagok
Azok a fideszesek, akik 2002 óta hirtelen nagymagyarok lettek. Büszkén teszik ki a kocsijukra a Nagy-Magyarország térképet, bár Kárpátaljára simán rámondják, hogy Székelyföld. Ha Orbánról kiderülne, hogy új szívre van szüksége, akkor egymást taposva rohannának, és még az asszonyt, gyereket is vinnék, hogy odaadják neki a saját szívüket. Észérvvel nem lehet, őket meggyőzni, többnek tartják mindennél és mindenkinél, mert Viktoruk őket kiáltotta ki a legmagyarabb magyaroknak.
3; Fizetett káderek
Általában a Fidesz holdudvarából kikerülő pénzért az anyját is eladó fizetett forradalmár. Különös ismertetőjelük, hogy nem értenek semmihez, cserébe nagyon hűségesek és rohadt jól keresnek különböző állami pozíciókban. Kampányidőszakban nyakkendőjüket narancssárga fideszes kampánydzsekire cserélik, hogy kampányoljanak a Fideszért, és ez által saját magukért.
4; Áldozatok
Azok a tisztes közalkalmazottak, köztisztviselők, közmunkások stb., akik nem szeretnék elveszteni az állásukat és a fizetett káderek unszolására kimennek. Akik nem tehetnek semmiről, csak élni szeretnének, és nem akarják elveszteni munkájukat, hogy fel tudják nevelni gyermekeiket.
A békemenetesek azonban mostanában eléggé gyávák ahhoz, hogy utcára vonuljanak, és álindokokkal mindig kihátrálnak. A Népszava összeszedte, mely alkalmakkor futamodtak meg a vonulástól.
- A netadó elleni tömegtüntetések idején, 2014 őszén a Békemenet Egyesület elnöke, Bencsik András újságíró jött elő azzal, hogy ellenlépésként „szükségesnek látszik” egy újabb Békemenet meghirdetése. Szándékáról a kormány beszélte le.
- Csizmadia László, a békemenetesekkel szimbiózisban működő Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetője emelni próbálta a tétet. Csizmadia 2015 őszén azon háborodott fel, ahogyan az Európai Bizottság a „migránsügyet” kezelni akarja. A CÖF-ös vezér úgy érzékelte, a jelzőtüzek már meggyulladtak, és nagyon közel az idő, amikor „európai Békemenetet” indítanak. Ezúttal Bencsik András volt az, aki lehűtötte a kedélyeket. A „migránsügy” súlyos probléma ugyan – mondta később –, de a kvóta elleni (utóbb érvénytelenül zárult) népszavazáson mindenkinek módja lesz pró és kontra kifejteni a véleményét. Ehhez szerinte nem kell Békemenetet szervezni. Bencsik ugyanakkor nem zárta ki, hogy egyszer majd ismét szükség lesz Békemenetre.
- Úgy tűnt, az olimpia elleni aláírás-gyűjtési kampány végre megfelelő apropó lehet. A békemenetes társaság felől válogatott szitkokkal illeték azokat, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez. Bencsik például nemes egyszerűséggel hazaárulónak minősítette az aláírókat.A Békemenet azonban ismét elmaradt. Csizmadia László a kormánypárti Magyar Időknek azt állította, a „fővárosiaknak csak töredéke ellenzi az olimpiai pályázatot”, és tömegek kérik a CÖF-től, hogy menjenek megint utcára. Csizmadia azonban ellenállt a nyilván elsöprő erejű követelésnek. Bár a „belső árulás” miatt kinyilvánította óriási erkölcsi megvetését, úgy ítélte meg, a felhergelt tömegeket nem szabad utcára vinni.
