Gundel Takács Gábor vajon miért vállalta, hogy az olimpia arca legyen?

Éppen, hogy bejelentette – szakmai kommunikációs és vezetési okokból otthagyja a királyi televíziót, máris jött egy másik bejelentés:

Az olimpia pártiak Gundel Takács Gáborral erősítenek!

„A Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, sportriporter és kommentátor mostantól a BOM szóvivőjeként támogatja a Budapesti Olimpia ügyét és a BOM ösztöndíj programját. Köszönjük Gábor, hogy minket választottál!”

 

A budapesti olimpia süllyedő hajójára így még senki sem kapaszkodott fel.

A Momentum és a baloldali pártok közös, sikeres aláírásgyűjtési akciója során több mint 260 ezer aláírás gyűlt össze azért, hogy az olimpia-rendezésről népszavazást kezdeményezhessenek.

A főváros és az állam egymásra tologatják a népszerűtlen olimpiás ötletet, ma éppen a Fővárosi Közgyűlés térfelén pattog labda, ugyanis ma dönthetnek róla, hogy vajon visszavonják-e azt.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) időközben önállósult, ők már akkor is megrendeznék ugyanis, ha nem mi nyernénk el a rendezés jogát, de a fideszes politikusok, online és nyomtatott média, a párthoz köthető holdudvar, műsorvezetők, satöbbi emberkék fejében káosz van, a rendszert úgy tűnik megzavarta, hogy van még ügy, ami mellett kiállnak a budapestiek – és az bizony nem a Fidesznek kedves ügy.

Vajon mégsem lesz visszavonva a pályázat, és vajon így készül a Fidesz a népszavazásra? Ne izguljanak, nem sokára kiderül! Gundel Takács Gábornak szorít az m1 néző-törzsközönsége; Gabi, Maradj talpon!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!