Már nem is az a legnagyobb baj Magyarországon, hogy nincs elegendő munkahely, hanem hogy aki elfogad egy állásajánlatot, a fizetési igényét alapban a minimálbérhez igazítja, és beletörődik: rá csak a dolgozói szegénység nehéz évei várnak.
A fiataljaink riasztóan nagy arányban akarnak külföldre menni és egyre többen ott is szülik meg gyerekeiket – ezeket már a HVG elemezte a Magyar Ifjúság Kutatás 2016-os eredményei alapján. A négyévente felvett, legpontosabb és legrészletesebb képet adó kutatássorozat nyolcezer 15-29 éves fiatal megkérdezésén alapul (illetve 2016-ban csatlakozott hozzájuk egy erdélyi felmérés is, de azt még nem számították-applikálták bele a magyarországi felmérésekbe) – érdemes ezt a képet minél több részletében megnézni. Európában egyébként egyedülálló ez a négy évenként elvégzett, ilyen részletességre és teljességre törekvő ifjúságkutatás.
Vagy már nem is fiatalok, hanem felnőttek? A fiatalok önképét tekintve tanulságos, hogy a fiatalság legfontosabb ismérvének azt tekintik, ha valaki tanul, a felnőttségnek pedig a második legfontosabb jele (az önálló döntéshozatal az első), ha valaki dolgozik. És a fiatalok közül egyre többen dolgoznak, egyre kevesebben tanulnak: míg 2012-ben 42, 2016-ban már csak 37 százalékuk tanul valamilyen formában, a dolgozók aránya pedig 39-ről 50 százalékra emelkedett a 15–29 éves korosztályban. 3 százalékuk gyesen van, 3 pedig munkanélküli. Ezzel a fiatalok körében a legnagyobb csoporttá vált a dolgozó fiataloké – akik saját meghatározásuk szerint már felnőttek.
A fiatalok kétharmada nem is tervezi, hogy tanulni fog a jövőben, úgy vélik, ez a hajó elment.
A HVG a korábbi cikkeiben megállapította: ma már nem a munkanélküliségtől, hanem az elszegényedéstől félnek a fiatalok. Munkát tehát már kapnak, de megélniük nem könnyű. Jó munka kellene tehát. Nem fest túl hízelgő képet a munkaerő-piaci érvényesülésről a fiatalok véleménye, amely viszont reálisnak tűnik. Szerintük ugyanis csaknem ugyanolyan fontos a jó állás megszerzéséhez a szaktudás (közel 85 százalék tartja teljes mértékben vagy inkább szükségesnek), a szakmai gyakorlat (84%) és a kapcsolatrendszer (83%). Fizetési igényeik nem tekinthetőek túlzónak, és ezt elég megrázó látni: a fiatalok körében a legnagyobb csoport, 22 százalék lenne elégedett egy maximum 150 ezres nettó fizetéssel, ez nekik több mint szuper lenne. Miközben a fővárosban egy akármilyen kis lyuk albérlet ennek legalább a felét elviszi. A saját lakásról nem beszélve. (Azoknak a fiataloknak, akik ennél többre és jobbra vágynak, hasznos tájékozódási pont lehet a HVG márciusi állásbörzéje.)
Nettó személyes jövedelmét a fiatalok 44 százaléka nem tudja (de gyanítható, hogy inkább nem akarja) megmondani, aki viszont igen, azok közül a legnagyobb csoport, 9 százalék havi 90-120 ezer forintot kap. A fiatalok 52 százaléka fejében meg sem fordul, hogy havi nettó 200 ezer forintnál többet kereshetnének. A külföldre menni tervezők egyébként 69 százalékban a jobb megélhetésért vándorolna ki. Egyre inkább lesz a többség stratégiája a külföld, egyre kevésbé akarnak itthon vállalkozást alapítani, az egyébként elég depresszív 2012-es felmérés fiataljai még 65, a mostaniak már csak 61 százalékban látják nagyon valószínűnek, hogy saját vállalkozásba fognak.
Miféle átlag 300 ezres fizetésről beszélnek? Nemhogy az átlag nem keres ennyit, de még a bizakodó fiatalok is max 150-et mernek mondani, és annak már örülnének. Kalandvágy? Ilyen bérek mellett nem azért hagyják el az országot, hanem mert nem szeretnének a szüleikkel élni, albérletre ugyanis ezekből a bérekből már nem futja.
Ez a szomorú igazság.
A kutatás pontos részleteit a HVG-ben olvashatjátok.
