Miről és mennyiről hallgathat Gyárfás, hogy Orbán így megszerette..?

Előre borítékolható volt, hogy Gyárfás Tamás nem az a kis porcelánkutyus, amit egyszerűen feltesznek porosodni a stelázsira.

Két hete sincs, hogy a Magyar Úszó Szövetség elnöki székéből történt, csúfosnak vélt bukása után a vizes vb szervezőbizottságából is eltávolították Gyárfás Tamást. Három nap sem telt el és maga Orbán helyezte vissza s.k. kormányrendeletben a bizottsági pozíciójába Gyárfást.

sz

Ma pedig már amolyan kedélyes hangulatú megbeszélést folytatott Orbán az Országházban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Cornel Marculescu FINA-ügyvezető és Gyárfás Tamás FINA-alelnök társaságában.

A Nemzetközi Úszó Szövetség ügyvezető igazgatója elégedetten nyilatkozott az idei vizes vb előkészületeiről, különös tekintettel a Dagály Úszóaréna építésének előrehaladásáról. Szerinte minden adott ahhoz, hogy a magyarországi legyen minden idők egyik legjobb vizes világbajnoksága – tájékoztatott az „elvtársias hangulatú” megbeszélésről Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Sehol egy Bienerth Gusztáv, akit oly határozottan választottak meg Gyárfás helyére a MÚSZ vezetőjének.

Mint ismert, a szinte kezdetektől közéleti és gazdasági viták kereszttüzében formálódó vizes vb-projekt az eredeti 25 milliárdos tervezett összegről mára már a 100 milliárdot közelíti. Gyárfás Tamás precíz ember: nyilván pontosan követte a finanszírozás növekedését, feltehetően ennek is köszönhető, hogy ma kedélyesen kvaterkázik Orbán balján a vizes vb stratégiai egyeztetésén.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!