A 102345. leleplezett fideszes hazugság

A Fidesz 2015-ben még az egészségügyet fejlesztette volna az esetleges olimpiai többletbevételből!

Elsősorban az egészségügy fejlesztésére fordítanák a 2024-es olimpiából származó többletbevételeket, ha végül Budapesten rendeznék meg a sporteseményt abban az évben” – derül ki abból a határozati javaslatból, amelyet a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője nyújtott be az országgyűlésnek még 2015-ben.

Ebben az előterjesztésben külön pontokba szedve sorolta fel a javaslatot jegyző Rogán Antal és Harrach Péter, milyen feladatokat kellene szerintük elvégezni a sikeres olimpiai pályázathoz. Az egyik pontban azt is jelezték, hogy az esetleges olimpiai többletbevételből lehetőség szerint az egészségügyet fejlesztenék. Bár a Fidesz-frakció sajtóosztálya szerint az olimpiából származó esetleges bevétel egészségügyre való fordítására vonatkozó ötlet nem a Fidesz-KDNP-től, hanem Schiffer Andrástól származott, az előterjesztésben sem Schiffer András, sem az LMP nem szerepelt. A javaslatot a fideszes Rogán Antal és a KDNP-s Harrach Péter írta alá.

Ezzel szemben Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a Mandinernek adott interjúban arra a kérdésre, hogy többet költenének egészségügyre, ha nem lenne olimpia azt válaszolta: Nem egyszerűen populizmus, hanem a legdurvább demagógia közvetlen összefüggést teremteni egészségügy helyzete és a 2024-es olimpia között. Úgy tűnik, az olimpia-pályázatra vonatkozó népszavazási kezdeményezés sikeressége után, mindössze két év leforgása alatt már az általuk felvázolt egészségügy fejlesztése is badarságnak tűnik.

Ilyen az, amikor kiderül, hogy Mi bizony hülyének vagyunk nézve!

www.tenytar.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!