Tarlós beüzent, hogy nem fogja elvinni a balhét

Tarlós István vakarhatja a fejét? (kép: MNO)

Főpolgármesterséget, illetve 2019-es jelölést ajánlott Orbán Viktor Tarlós Istvánnak cserébe, ha a főpolgármester együttműködik a kormánnyal, és „ha szükségessé válik”, javaslatot tesz az olimpiai pályázat visszavonására – tudta meg az ATV.

Ezt lefordíthatnánk úgy is, hogy ha Tarlós elviszi a balhét 2019-ben elindulhat.

Az atv.hu úgy tudja – a Momentum egy hónappal ezelőtt megindított olimpiaellenes kampánya újra összehozta Orbánt és Tarlóst, az aláírás-gyűjtés ugyanis megkavarta kicsit a dolgokat a Fideszben, így gyakorlatilag hetente találkoznak és egyeztetnek.

Barátinak nem volt mondható a viszony, hiszen pár hónappal ezelőtt amikor a fővárostól az állam átvette a HÉV-et, vagy az agglomerációs tömegközlekedés pénzeit vonták meg, Tarlós éppen „csalódottságát fejezte ki” Orbán Viktorral szemben. A kormány és a főváros közt régóta húzódó harcok a nagyobb források biztosítása miatt újultak ki időről-időre, beszólogatós-üzengetős Tarlós és Lázár János örök rangadók formájában.

A kormány az aláírásgyűjtés sikere, a széles társadalmi támogatottság miatt visszakozik, a presztízsvesztéstől félve már nem is olyan fontos az olimpia, sőt, már nem is annyira gondolják úgy, hogy valaha is fontos lett volna nekik.

„Ilyet nem játszunk, és nem is fogom eltűrni, hogy a fővárossal vitessék el a balhét”

Ezt már Tarlós István mondta a Magyar Nemzetnek reagálva az ATV értesüléseire.

A portál kormányközeli információi szerint a pályázásban Orbán tavalyi riói látogatása óta nem hisz, az egész kommunikációs gépezet gyakorlatilag úgy működött, hogy legfelső körökben tudják, és hiszik – nem nyerhetünk rendezést.

A kormány – Kósa Lajossal megtámogatva – az olimpiarendezés ötletét, felelősségét most igyekszik Tarlósra és Budapestre tolni – és érthető, hogy a főpolgármester védekezni próbál. Egyes szakértők szerint várható, hogy például az olimpiáról szóló népszavazás könnyen úgy járhat, mint az MSZP vasárnapi boltzár feloldásának ügyében tett aláírásgyűjtése – mire eljutna a dolog a népszavazásig, a Fidesz gyorsan visszavonatja a törvényt, vagy rendeletet, így az okafogyottá válik, a kérdésben aláírást gyűjtő ellenzéki párt, vagy mozgalom pedig nem tud eljutni oda, hogy egy sikeres népszavazással rést üssön a Fidesz pajzsán.

Kormányzati körökben tényleg hisznek abban, hogy ma Magyarországon nem lehet csak úgy letelefonálni és elintézni egy népszavazást, de Tarlós a sajtóval közölte, hogy kész visszavonni a főváros a pályázatot.

Ugyanakkor pedig ha mégis lesz népszavazás, akkor a Momentum új kihívás elé áll, ugyanis sok százezer embert kell elvinnie a szavazóurnákhoz, ami ha nem sikerül, akkor a párttá alakuló közösség számára könnyen a bukást jelentheti.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!