A kormánynak feltűnt, hogy bántalmazott nők is élnek az országban

Több éves várakozást követően a kormányzat végre bejelentette, hogy megkezdődik az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, vagyis a hazai jogrendbe való beillesztése. Néhány hete demonstráció is volt a Parlament előtt az isztambuli egyezmény ratifikálásáért.

A Nőkért Egyesület tüntetésén az MTI beszámolója szerint többen is arról beszéltek: nálunk rendszeresen a családon belüli erőszak áldozatai kényszerülnek menekülésre a bizonytalanságba, miközben az egyezmény előírná, hogy Magyarországnak létre kell hoznia az áldozatokat segítő intézményrendszert. Elhangzott az is: az egyezményhez 43 állam csatlakozott, és 23-an már ratifikálták.

Bár az egyezmény elfogadását Magyarország már 2014-ben aláírta, a kormány csak a héten döntött a hazai jogrendbe történő illesztés elindításáról.

Az igazságügyi minisztérium előterjesztése szerint „az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló, Isztambulban, 2011. május 11-én kelt Egyezménye kötelező hatályának elismerésére.”

Több ellenzéki párt is szorgalmazta már az Isztambuli Szerződés hazai életbeléptetését, egyik legfontosabb érv emellett, hogy hazánkban hetente, kéthetente hal meg egy nő kapcsolati erőszak következtében. Bár a belügyminiszter javuló statisztikáról beszél, még mindig nagyon sok áldozata van a családon belüli erőszaknak, amelyek sértettjei döntő többségben nők és gyermekek.

Eszerint a szexuális erőszak eseteinek száma 2016-ban tovább emelkedett: tavaly 306 esetet regisztráltak, ami másfélszerese a 2014-es év adatának. Közel kétszeresére nőtt a hozzátartozó által elkövetett szexuális erőszakok száma.

(kép: 24.hu)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!