Mégsem tiltják be a szerencsejátékokat Pozsonyban

Az előzetes várakozásokkal ellentétben, nem hagyta jóvá a pozsonyi önkormányzat képviselőtestülete csütörtökön azt a javaslatot, hogy a város területén teljesen tiltsák be a szerencsejátékokat.

Az indítvány a városrészek polgármestereinek indítványára, a lakosság által megtámogatott kezdeményezés alapján került a városatyák elé. A petíciót a megközelítőleg félmilliós Pozsony mintegy százezer lakosa írta alá.

A kötelező érvényű városi rendelet formájában a képviselőtestület elé került indítvány – amelynek elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség – hosszas vita után nem szerezte meg a kellő szavazatszámot. A jelenlévő 41 képviselő közül csupán 24-en támogatták, 12-en nem szavaztak róla, öten pedig tartózkodtak.

Az indítvány sikertelensége meglepetésnek számít, tekintve, hogy a komoly társadalmi támogatottsággal rendelkező beadványt a város főpolgármestere, Ivo Nesrovnal is támogatta, s előzetesen úgy tűnt, a tilalomra a képviselőtestület szükséges többsége is rá fog bólintani.

A javaslat a fogadóirodák kivételével a hazárdjátékok teljes körű tilalmát vezette volna be. Az indítványt előterjesztői azzal indokolták, hogy a szerencsejátékok jelenléte „már túllépte az elviselhetőség határát” a városban. Pozsonyban csaknem kétszázötven játékterem működik, s a város ebből származó közvetlen adóbevétele évi hárommillió eurót tesz ki.

A kezdeményezés illeszkedett volna a szlovák parlament által tavaly jóváhagyott azon szigorításhoz, amely 2019-től a kocsmákból a játéktermekbe száműzi a játékgépeket, valamint idén januártól megtiltja a hazárdjátékokban való részvételt az állami segélyben részesülőknek, és egyidejűleg lecsökkenti a hazárdjátékok betiltását célzó petíciók támogatási küszöbét.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!