Balog Zoltán minisztériuma miatt maradtak éhen gyermekek ezrei

(kép: internet)

Továbbra sem engedi célba jutni az EU 30 milliárd forintos támogatását a kormány, így a mélyszegénységben élők, köztük főleg a segélyezési program fő célcsoportjának számító egyedülálló, első gyermeküket váró édesanyák, éhező gyermekek 2015 óta be kell érjék Balog Zoltán emberminiszter úr hitegetésével.

Az Európai Bizottság 2014 decemberében döntött a legszegényebb családok uniós forrásból történő megsegítéséről, napi 4000 adag étellel, emellett a gyermekek és a várandós anyák számára ruházati csomagok kiosztásáról, de program az idősek, és a hajléktalanok számára is segítség lett volna – igaz, utóbbiak pár hete már részesülnek a program keretei által biztosított ellátásból – de csak miután százak fagytak halálra a mínusz húsz fokos hidegben 2015-2016 fordulóján.

Talán elvárás az, hogy szegények különféle csoportjaiból többen, látványosan elhalálozzanak, és talán akkor megnyílik előttük is a program?

A hajléktalanok élelmezése kapcsán Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára Korózs Lajos szocialista képviselő írásbeli kérdésére csupán annyit árult el, hogy a tavaly kiírt közbeszerzés csak részben volt eredményes. Így fordulhat elő, hogy bár az unió négyezer fedél nélkül élő ember meleg ebédjét finanszírozná országszerte, jelenleg naponta csak háromezer adag ételt osztanak szét.

Magyarország elmaradott, leszakadó régiói – ezek közül kiemelten Észak-Magyarország és Észak-Alföld – lehettek volna a sokmilliárdos program nyertesei.

Ezekben a régiókban élők számára gyakorlatilag elérhetetlen egy megyei átlagot sem érintő bérezésű munkalehetőség, a gyermekek már korán megtapasztalják milyen a minőségi éhezés, vagy maga a tényleges éhezés, a lakókörülmények európán kívüli világokat idéznek, marad némi segély, jó esetben közmunka pár tízezer forintért, a korai iskolaelhagyás, alacsony átlagéletkor, rossz szociális és egészségügyi körülmények, meg a sötét, hideg szoba salétromos lyukas fala.

Balogh miniszter ezekhez az emberekhez képest egy másik bolygón él, és mint ilyen nyilván nem töri magát, hogy az „idegenek” ellátáshoz jussanak. A Magyar Állam – a fideszes döntéshozókon keresztül – vastagon benne van ezeknek a rászoruló embereknek a lassú kivéreztetésében.

A 4000 adag étel kiosztása – különösen a krízis időszakban, amikor kemény mínuszok is repkednek – november és április között kiemelten fontos, pláne úgy, hogy ez a 30 milliárd forint gyakorlatilag „ingyenpénz” lehetett volna a szegénység körülményeinek enyhítésében, mégsem élt a kormányzat az élelmiszer, ruházat, tisztálkodási szerek kiosztásával.

A program 2015-2020 között biztosított volna valamilyen segítséget a legnyomorultabbaknak, de az állami bürokrácia, és a hibát hibára halmozó pályázati kiírások, minisztériumok gondoskodtak arról, hogy még most, 2017 február közepén sem jutott közelebb a segítség.

Az első pályázati kiírásban a program előkészítői eredetileg súlyos hibát ejtettek, amely miatt a mélyszegénységben élő, első gyermeküket váró édesanyák kiszorulhattak volna az élelmezésből, holott eredetileg ők a projekt egyik kiemelt célcsoportja. Ezt kijavították, ám a pályázati kiírás utána is átdolgozásra szorult, ezért a pályázati határidőt többször kitolták. – írta a Magyar Nemzet.

Balog Zoltán – aki egy másik bolygón él – folyamatosan mantrázta, hogy a program elindult decemberben, pedig ő tudhatta a legjobban, hogy nettó hazudott, hiszen már az is biztosnak látszik, hogy tavasznál korábban egy konzervlevest sem kapnak az éhezők.

Mindez tényleg azért különösen bicskanyitogató, mert bár a kormányzat gyakran hivatkozik a szigorú költségvetési keretekre, melyekből mérsékelten költhet a társadalmat valóban érintő dolgokra, ebben az esetben azonban lényegében a magyar költségvetést 0 arányban terhelné a program, csak meg kellene szervezni, hogy az EU-s milliárdok célba érjenek, és útközben nehogy valaki kisajátítsa magának utazásra, stadionra, miegyébre.

A Magyar Nemzet cikke alapján

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!