Pintér Sándor kapcsolatban állt az alvilággal?

A Lehet Más a Politika (LMP) vezetői, Szél Bernadett és Hadházy Ákos a ’90-es évek egyik hírhedt maffiózójának Orbán Viktorra és Pintér Sándorra vonatkozó, rendkívül súlyos állításaira kérdeztek rá a belügyminiszternél. Az LMP-sek február 13-án, hétfőn benyújtott írásbeli kérdésükben hosszasan idéznek a bombagyárosként elhíresült Dietmar Clodo tavalyi vallomásából, illetve egy orosz ellenzéki portál cikkéből – ezek az állítások eddig a magyar médiában ilyen formában még nem jelentek meg, noha közösségi oldalakon már elég intenzíven terjedtek az elmúlt napokban.

Ezekre az állításokra ugyanakkor a Clodo által elmondottakon kívül hangsúlyozottan nincs bizonyíték.
Szél és Hadházy a belügyminiszternél többek közt arra kérdeznek rá, van-e tudomása arról, hogy az orosz kormány, illetve titkosszolgálatok birtokába kerülhettek olyan titokban készített videofelvételek, amelyeken maga Pintér, illetve Orbán Viktor készpénzt vesznek át Clodótól. Az ellenzéki politikusok Clodo tavaly nyári írásbeli vallomása mellett a The Insider nevű orosz ellenzéki portál pár napja, Vlagyimir Putyin budapesti látogatása idején megjelent cikkére is hivatkoznak. A cikk itt folytatódik.

Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata