A KDNP megtiltja az európai melegházasságot – a pedofíliáról egyelőre nem nyilatkoznak

Most, hogy tombol a KDNP-s pedofilbotrány, Harrach Péter és Rétvári Bence, akár egy ifjú pár, sarokba szorította az uniós országok nemi identitáshoz fűződő állampolgári jogát és annak gyakorlását s ezt ma, akár egy ideológiai frigyet, ünnepélyes keretek között aláírásukkal is szentesítették.

Amennyiben tőlük függne, az egész unióra kiterjedő tiltást rendelnének el az azonos neműek házasságát érintően. Mondjuk tényleg milyen dolog, hogy két ember szereti egymást és ezt komolyan is gondolja Isten (!) és ember előtt egyaránt.

Néhány száz éve boszorkányokat is égettek, nyilván a korabeli Harrach & Rétvári legnagyobb megelégedésére, de a maiak azzal is megelégednének, ha összepattintanak egymillió uniós aláírást a melegházasság elsöprésére.

Az „Anya, apa, gyerekek” elnevezésű európai polgári kezdeményezés hazai „sajtóbemutatója” és aláírása alkalmából Harrach határozottan kiállt a klasszikus családmodell szentsége mellett, amit Rétvári azzal turbózott fel, hogy az unióban a természetes család modellje mellett kiállók mindig háttérbe szorulnak. Azt nem részletezte, hogy ezt mire alapozza.

edit

A globális probléma hazai zászlóvivője az a Frivaldszky Edit, aki az inkvizíciót is megszégyenítő alapossággal üldözi az abortuszhívőket – mintha ez amolyan élvezeti cikk lenne az érintettek számára -, s szabadidejében abortuszellenes kiáltványokat ragasztgat a Lipóti pékségek ajtajaira.

Mindez persze nem gátolja, hogy a konzervatív értékek harcos amazonja ne élne előszeretettel a modern kori koldulás eszközével: Edit fantomhonlapján előszeretettel buzdít adományozásra, de nem veti meg a Szociális és Családügyi államtitkárság, netán a Fővárosi Önkormányzat támogatását.

Nincs is addig semmi gond, míg a háta mögött egy Rétváry áll mereven – aki katolikus létére elvált vagy ez hogy van..? -, felkészülten minden eshetőségre s csak egyetérthetünk a KDNP szlogenjével – TÖBB FÉNYT…Edit, Péter, Bence.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!