Lázár úr! Ugye tudja, hogy bizonyítékunk van az aljasságára?

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta a tárca decemberi szerződéskötéseit és -módosításait. Eszerint a felvidéki magyarság identitásának erősítésére 220 millió forintot kap a magyar adófizetők pénzéből egy Libertate nevű szervezet, amelynek sem honlapja, sem más elérhetősége nincs.

Írtunk a Miniszterelnökségnek, hogy megkérdezzük, mégis milyen megfontolásból kapott a pénzünkből 220 misit a Libertate. Akkor ezt írták vissza a Pesti Bulvárnak.

„A Nemzetpolitikai Államtitkárság feladata a határon túli magyarság megtartása, identitástudatuk megőrzése, ezért kiemelten fontosnak tartja az ehhez hozzájáruló szervezetek támogatását, segítését. A Szlovákia területén élő magyarság közösségi tudatának, identitásának erősítése érdekében részesült támogatásban a Libertate is.

Programjában többek között a felvidéki magyar romák identitástudatának megerősítése, a helyi és regionális termékek piaci pozíciójának megerősítése és a fiatal magyar családok közösségi önszerveződésének előmozdítása is szerepel. A szervezet egyedi kérelem elbírálása szerint részesült támogatásban, nemzetpolitikai forrásból. A pályázat elbírálása minden támogatás esetében hasonló szempontok szerint zajlik. A Libertate szerződéskötéshez szükséges feltételeknek eleget tett. A támogatás elszámolása más szervezetekkel megegyező módon, a velük kötött szerződés értelmében történik, tartalmi és pénzügyi elszámolás benyújtásával.

A szervezet a magyar nyilvántartásban nem található meg, mivel Szlovákiában bejegyzett civil szervezetről van szó. Szlovákiában a szervezet nyilvántartásba vételét és a nyilvántartás vezetését a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma végzi.”

Itt buktak el a Miniszterelnökség sajtósai, ugyanis állításukkal szemben a valóság az, hogy a szlovák Belügyminisztérium sem tud a Libertate létezéséről!

A parameter.sk újságírói a szlovák belügyminisztériumnál a polgári társulás regisztrációjával kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát kérte.

A belügyminisztérium tájékoztatása alapján az előkészítő bizottságnak három tagja volt, köztük Nyilfa Péter, aki az MKP jelöltjeként az Országos Választási Bizottság elnöke és tagja is volt, valamint 2014-ben Dunaszerdahelyen, a helyhatósági választásokon szintén az MKP jelöltjeként volt önkormányzati képviselőjelölt. Az üggyel kapcsolatban Nyilfa Péterrel is felvették a kapcsolatot. Elmondása szerint a polgári társulás megalapításának és bejegyzésének folyamatában mint ügyvéd vett részt, és mivel ügyvédi státuszából kifolyólag kötelezi a titoktartás, a szóban forgó társulásról semmilyen információt nem árult el.

A Libertate székhelye Somorján található, a 63-as főút mentén. Az egyemeletes épület földszintjén egy parkettaüzlet üzemel, a társulás irodái pedig az emeleten találhatók. A Libertate polgári társulás neve az épületen is fel van tüntetve, illetve postaládával is rendelkeznek, de a parameter.sk újságírói ottlétükkor senkit nem találtak a székhelyen.

Lázár úrnak annyit tudunk üzenni, hogy kösse fel a gatyáját, mivel állításukkal ellentétben a szlovák belügy sem tud a szervezetről, márpedig arra hivatkoztak a megkeresésünk során, nagyon kényes és ingoványos talajra léptek, ahol még a Fidesz sem véd meg az elsüllyedéstől…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!