Az ISIS üldözte, hazája bebörtönözte a dán mesterlövészlányt

A dán hatóságok terrorizmussal vádolják a lányt, akire az ISIS vérdíjat tűzött ki.

A politológia szakos hallgató, Joanna Palanit a közel-keleti válság kirobbanását követően döntött úgy, hogy csatlakozik katonaként az ISIS terrorállama elleni harcokhoz, a nyugati szövetségesek által mérsékelten támogatott kurdisztáni pesmergákhoz.

Joanna három évesen került menekültként Dániába Irakból, ezzel indokolta motivációját, hogy ott harcoljon – írja a Daily Mail.

A most 23 éves lány 2015 szeptemberében visszatért Dániába, ahol azonnal egy 12 hónapos utazási tilalmat rendeltek el vele szemben, hogy a hatóságok ellenőrizzék, nem szélsőséges dzsihadista-e.

A probléma az volt, hogy közben az ISIS vérdíjat is kitűzött a fejére, emiatt nem érezte biztonságban magát, ha sokáig egy helyen kellett lennie, három naponta változtatott a lakhelyén.

2016 nyarán a tiltás ellenére ismét útnak indult, hogy csatlakozzon harcoló társaihoz, azonban az utazási tilalom Qatarban utolérte, ahol elfogták a reptéren, 2016 decemberében pedig átadták a dán hatóságoknak, fogházba is került.

Jelenleg eljárás zajlik ellene terrorizmus vádjával – az eljárás a dán szigorítások miatt indult, mellyel a polgárháborús területekről érkező dzsihadistákat szeretnék kiszűrni.

Joannának jelenleg nincs lakása, családja is eltávolodott tőle, elmondása szerint elvesztett mindent, míg ügyéért harcolt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!